Az elnökválasztás és a vajdasági gazdaságfejlesztés volt a két legfontosabb esemény 2017-ben

2018. január 3., 10:07 , 885. szám

Országos szempontból az áprilisi szerbiai elnökválasztás, vajdasági magyar szempontból pedig a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának kiteljesedése volt a két legfontosabb esemény az elmúlt esztendőben – hangsúlyozta az MTI-nek nyilatkozva Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.

A politikus kiemelte, hogy az elnökválasztás előtt komoly döntést hozott a VMSZ, és két választás után először döntött úgy, hogy a vajdasági magyar közösségnek nem lesz elnökjelöltje. Ehelyett a Szerb Haladó Párt (SNS) elnökjelöltje, Aleksandar Vucic akkori miniszterelnök mellé álltak. Pásztor István szerint ez azért volt nehéz politikai döntés, mert nem lehetett tudni, hogyan reagál a lépésre a közösség, elsősorban Vucic kilencvenes években kifejtett politikai tevékenysége és múltja miatt. A választás azt bizonyította, hogy a VMSZ tekintélye és szavahihetősége erőteljesebb a jelölttel szembeni fenntartásoknál, és a magyar szavazatoknak is köszönhetően Aleksandar Vucic már az első fordulóban győzni tudott.

A 2017-es év kulcsfontosságú volt a magyar kormány hároméves gazdaságfejlesztési programjának megvalósítása szempontjából is. Ekkor jelent meg a legtöbb pályázat, és a legnagyobb támogatási összeg is – tette hozzá Pásztor István.

A vajdasági gazdaságfejlesztési programra a magyar kormány eleinte 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget, így a hitelek és a vissza nem térítendő támogatások összege már meghaladja a 65 milliárd forintot. A 2016–2018-as időszakra vonatkozó programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezik, a cél pedig a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, illetve e folyamat visszafordítása. A pártelnök rámutatott, hogy a kezdetektől az volt a szándék, hogy olyan rendszert építsenek fel, amelyben a kis, a közepes és a nagyvállalkozások is megtalálják a számításaikat.

A fejlesztésnek már most mérhető eredményei vannak – emelte ki Pásztor István. Magyarázata szerint egy felmérés alapján látható, hogy a programban részt vevő cégeknél a forgalom mellett megnőtt az alkalmazottak és a beszállítóik száma is, azaz elindult egy láncreakció. „Felmerül persze a kérdés, hogy ez a program milyen mértékben tudja lelassítani vagy megállítani az elvándorlást. Mivel azonban egy nem tegnap kezdődött folyamatról van szó, a folyamat lassítása és megállítása is egy folyamat lesz” – tette hozzá a pártelnök.

Kiemelte, hogy amit politikai pártként meg lehet tenni, azt a VMSZ megteszi, „elsősorban azzal, hogy kiszámítható, megbízható, komoly politikai partner vagyunk a szerbiai politikai mezőben, ezzel egyfajta védettséget, tiszteletet, megbecsülést biztosítunk a vajdasági magyaroknak”. Szerinte a gazdaságfejlesztési programnak köszönhetően nemcsak biztató mondatokat tudnak megfogalmazni, hanem kézzelfogható segítséget is tudnak nyújtani, „az emberek pedig eldöntik, hogy itt kívánják folytatni az életüket vagy valahol máshol”.

Kiemelte: A VMSZ a magyar kormány és a Fidesz stratégiai partnere, ezért a magyar választási kampányban is részt vesz. Pásztor István elmondása szerint sok terepmunkával, médiamegjelenéssel és az emberek mozgósításával kívánnak kampányolni. Szeretnék meggyőzni az embereket, hogy éljenek a szavazati jogukkal, emellett pedig segítsék a Fideszt abban, hogy olyan helyzetbe kerüljön, hogy azt az építkezést, amelyet az elmúlt hét évben a VMSZ-szel közösen végeztek, folytatni tudják.

(MTI/Kárpátalja)