Együtt ünnepeltünk a Magyar Melódiákkal

2018. január 3., 08:19, 885. szám

A karácsonyi és újévi ünnepek közeledtével sok helyen szerveztek ünnepi hangversenyt. Kedden, december 27-én Ungváron a Kárpátaljai Megyei Filharmónia nagytermében a Magyar Melódiák Kamaraegyüttes Együtt ünnepelünk címmel tartott koncertet.

A többségében magyar közönségen kívül sok ukrán zenekedvelő is ellátogatott a filharmóniába. Elmondásuk alapján minden alkalmat kihasználnak, hogy meghallgassanak egy-egy magyar koncertet, amely betekintést nyújt a szomszédos nép zenei világába. Most is örültek, hogy itt, a két ünnep között ráhangolódhattak a karácsonyra.

A nagy múltra visszatekintő együttes mindig az aktuális ünnephez igazodva állítja össze a repertoárját. Első számként a filharmónia szólistája, Katerina Hazso orgonaművész és az együttes művészeti vezetője, Havata Diana csellista előadásában az Adeste fideles közismert, karácsonyi témájú, keresztény egyházi dicsőítő ének csendült fel.

Az együttes vezetőjétől megtudtuk, úgy állították össze a programot, hogy minél ismertebb dallamokat halljon a közönség, amelyeket szívesen hallgatnak ilyenkor, a téli ünnepek idején. A koncerten a megyénkre jellemző magyar, szlovák és ukrán karácsonyi dallamok, kántálás, operett- és musicalrészletek, zenekari művek és vérpezsdítő csárdásmelódiák csendültek fel: az Álmodó Tisza-part, Kaszinó csárdás (Ica, rica kukorica), Hanna és Danilo kettőse: Hallgat ajkam, hív e dallam (A víg özvegy c. Lehár-operettből), a Cintányéros, cudar világ (a Mágnás Miska c. operettből), Jaj, lányok nélkül és a Jaj, cica (Kálmán Imre legnépszerűbb operettjéből, a Csárdáskirálynőből). A Mennyből az angyal című éneket pedig Nagy Anikó (szoprán) előadásában hallhattuk.

Táncbemutató is színesítette a műsort. A Torbics Adrianna és Kökörcsény István alkotta táncospár tüzes csárdást és szüreti táncot adott elő.

A koncert sokak számára kellemes meglepetést tartogatott. Szvid András (tenor, nagybőgő) és Halusz István (tenor), a kárpátaljai Rock-H együttes egykori énekese, aki korábban 15 évig a Cantusban lépett fel, fergeteges zenei élményt nyújtott.

Végezetül a Legyen hó című dal mintegy az égiekhez intézett kérésként hangzott el, mely kérés sajnos, egyelőre nem teljesült.

A programot az est műsorvezetője, Natália Szentimrei lírai szöveggel varázsolta még ünnepélyesebbé, igaz, csupán ukrán nyelven. Ez sokakban keserű utóízt hagyott. Időben nem jelentett volna sokat, ha a műsorszámokat magyarul is felkonferálják, az est hangulatán viszont sokat emelt volna.

De egészében nagyszerű szórakozási és együttünneplési lehetőséget biztosítottak a művészek.

rv