Diótermesztés: A termőhely megválasztásáról

2018. január 10., 08:41, 886. szám

Gyakran találkozom olyan vállalkozókkal, akik szeretnének belevágni a diótermesztésbe, vagy már el is kezdték ezt az időigényes, de igencsak jövedelmező munkát. Beszélgetéseink során nemegyszer hallok téves információkat a szükséges éghajlati, termőhelyi adottságokról, pedig a termőhely tudatos és szakszerű megválasztása elengedhetetlen feltétele a gazdaságos, jövedelmező termesztésnek. Az alábbiakban szeretnék tisztázni néhány kérdést e tárgyban, hiszen ha jobban belegondolunk, nem is olyan mindegy, hová ültetjük az igencsak drága diófacsemetéket.

A dió Kárpátalja egész síkvidéki területén megtalálja a szükséges életfeltételeket, vagyis egy-egy fát bárhol elültethetünk. A gazdaságos árutermesztéshez azonban maradéktalanul ki kell elégíteni a növénynek a termőhellyel szemben támasztott igényeit. Tehát ennek a gyümölcsfajtának az esetében is helytálló a megállapítás, mely szerint a termőhely megválasztását nem lehet a véletlenre bízni.

Éghajlati tényezők

Kárpátalja területe közel esik a dió természetes elterjedési területének északi határához, ezért a hűvösebb lejtők, völgyek, erdőszélek alkalmatlanok üzemi diótermesztésre.

A nyugalmi időszakra jól felkészült fák a téli fagyokat -25–-28oC-ig károsodás nélkül elviselik. A késő tavaszi fagyokra a korán fakadó fajták fokozottan érzékenyek, hiszen a kipattant rügy már -1oC-on is teljes fagykárt szenvedhet. Ezért indokolt a kárpátaljai fajtakörhöz tartozó fajták használata, melyekre a viszonylag kései rügyfakadás a jellemző.

Kritikus időszak még a június hónap, amikor a hűvös időjárásra a dió rendellenesen vékony és hiányos terméshéjképződéssel (ún. cinegesedéssel) reagál. A tapasztalat és a kutatások is bizonyítják azt a tényt, hogy ha július 10–20. között az átlaghőmérséklet 18°C alá csökken, akkor gyenge, minőségtelen termésre számíthatunk. Ezért lehetőség szerint ne telepítsünk dióültetvényt az olyan területekre, amelyekre ez az időjárási sajátosság a jellemző.

Vízigény

A dió a túlzott nyári hőséget is nehezen viseli, főként, ha ez szegényes vízellátással párosul. Ebben az esetben a dióbél összezsugorodik, és jelentősen csökken a termésátlag. Kárpátalján köztudottan száraz az augusztus hónap, ebben az időszakban számíthatunk a legkisebb csapadékmennyiségre. A fentiekből kiindulva, adott helyzetben az öntözés kifizetődő megoldás lehet.

A dió természetes előfordulási helyei jellemzően a folyók felső folyásának ártereiben találhatók. Más szóval, jellegzetes „folyókísérő” növényről van szó. Évi vízszükséglete 800–1000 mm. Régiónkban ennek a mennyiségnek legalább az egyharmada csak öntözéssel biztosítható.

A fentiek alapján vízigényes gyümölcsfajnak nevezhető a dió, ugyanakkor tanácsos, hogy a talajvíz szintje legalább 1,5 m mélyen legyen. A vegetációs időszakon belül a növény május–júniusban kívánja a legtöbb vizet, illetve a termőrügy differenciálódásának idején.

Fényigény

A dió a nagyon fényigényes növények egyike, amit a termőzóna koronapalástra való húzódása és a belső részek felkopaszodása is bizonyít. Fényhiány, árnyékolás következtében a termőrügy-differenciálódás is gátolt. Megfelelően napos termőtájakon ugyanakkor garantált a bő termés. A termőhely megválasztásakor tehát kerüljük az olyan a területeket, ahol a napfényes órák száma alacsonyabb az adott régióra megadottnál, mint amilyenek például az erdőszélek, az északi, keleti lejtők, ahol a napsütés jóval rövidebb ideig tart.

Talajigény

A dió a mélyrétegű öntéstalajokon terem a legjobban. Jó vízgazdálkodású, legalább 50 cm-es termőréteg-vastagságú vályog- és homokos vályogtalajokon kielégítően fejlődik, ez azonban Kárpátalján ritkán adott. Az enyhén savanyú vagy enyhén lúgos kémhatású talaj egyaránt megfelelő. A levegőtlen, kötött agyagtalajok és a száraz, köves talajok nem alkalmasak jövedelmező diótermesztésre, mivel a termés minőségére és mennyiségére is negatív hatással vannak.

Molnár Ádám