A fiatalságot is be kell vonni a magyar közösség munkájába

Küzdelem a fennmaradásért – az elvándorlás árnyékában

2018. január 14., 15:41, 886. szám

A Técsői járás nyugati szélén, mindössze nyolc kilométerre a járási központtól található egy városi jellegű település, Bustyaháza, melynek mintegy 8000 főt számláló lakosságából kevesebb mint 170 család képviseli nemzetrészünket. A szórvány megmaradását nehezíti, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt fiatal családok költöztek külföldre, pedig egy amúgy is kicsiny közösség esetében minden kivándorló eltávozása komoly érvágást jelent. A szórványt három bástya igyekszik erősíteni: a templom, az óvoda és a KMKSZ-alapszervezet, mely utóbbit Bustyaházán az elmúlt év óta Fedorisin Mária vezeti.

– Az alapszervezet 1989-ben jött létre, alapító elnöke a néhai Körtvélyesi József volt, s az első évben 120 főt tett ki a tagságunk – emlékezik vissza az elnök. – Majd megugrott a számunk, amikor különböző támogatások – így a vízumdíj-visszaigénylés is – vonzóbbá tették szövetségünket. A taglétszám 3-4 éve volt a legmagasabb, akkor mintegy 370 helyi lakos tartozott hozzánk. Az utolsó felmérés szerint viszont most 310-en vagyunk, s a következő felméréskor még kisebb szám várható. Az 1990-es évek elején már volt egy tömeges kivándorlási hullám Magyarországra, az utóbbi két évben azonban egy új emigrációs hullám következett be, nagyobb méretű, mint amilyen az előző volt. Nyolc-kilenc fiatal család, mintegy harminc személy vett vándorbotot a kezébe. Ugyanakkor tavaly csak két magyar esküvő köttetett, egyetlen magyar gyermek sem született, ellenben volt hat temetésünk, így évtizedek múltán nagyon fog hiányozni a tavaly és tavalyelőtt – szüleikkel együtt – elvándorolt tizenhét magyar gyerek, akik felnőve itt alapíthattak volna családot. Amúgy az idős korosztályhoz tartozó magyar családok mind színmagyarok, a középkorúak és a fiatalok körében viszont nagyon sok a vegyes házasság, és csak néhány fiatal hoz magyar házastársat a jelentős magyar közösséggel bíró, közeli Técsőről és Viskről. (Pedig ez nagyon jó módszer lenne a bustyaházai magyarság megőrzése céljából – L. M.)

De mit tesz a fennmaradásáért e kis magyar közösség? Többségük római katolikus, ám templomukat – mint beszélgetőtársam kifejti – még az 1950-es években elragadta a szovjethatalom, és sporttermet, illetve raktárhelyiségeket alakítottak ki benne. A hívek Viskre, Técsőre jártak misére, a ma már 90 éves, helybeli Bakacs Lenke pedig – a birtokában lévő egyházi könyvek alapján – kézzel írt imakönyveket a híveknek. Körtvélyesi József aztán 1989-ben kijárta, hogy az egyház kapja vissza az Isten házát, és ugyanazon év december 17-én már fel is szentelték a szépen felújított Szűz Mária Mennybemenetele templomot. Eleinte Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye jelenlegi püspöke szolgált itt, ma pedig Szulincsák Sándor huszti plébános végzi a szolgálatokat, s hetente kétszer, vasárnap és csütörtökön tart misét. Bár a hívek 70-80 százaléka magyar, ám sok, vegyes házasságban született gyermek nem ért magyarul, ezért ukrán nyelven is folyik a hitoktatás, az elsőáldozásra való felkészítés, s mivel ukrán szülők is elkísérik félig magyar gyermekeiket a misére, így az istentisztelet is két nyelven folyik.

A cikk írójának tudomása szerint reformátusok is élnek – kis számban – a településen, akik Técsőre járnak az istentiszteletekre.

De térjünk vissza a római katolikusokhoz. A „Szent Márton Karitász” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány a ’90-es évek elején 80 férőhelyes vendégházat épített itt. A nyári vakáció folyamán pedig egész Kárpátaljáról érkeznek ide gyerekek 5-7 napra. Túrákat is szerveznek számukra a hegyek közé. Ugyancsak a KMKSZ-alapszervezeti elnök tájékoztatása szerint az említett alapítvány a ’90-es évek elején megvásárolta a helyi erdészet egyik kihasználatlanul árválkodó épületét, s azt felújítva, kialakította ott a Szent Erzsébet Óvodát. Ám mivel kevés magyar gyermek születik, sajnos, már mintegy fele-fele arányban járnak oda magyarok és ukránok. Ugyanakkor a közelmúltban magyar néptánc­csoport alakult az óvodában kultúránk megőrzése érdekében. A Karitász az óvodáskorból kinőtt, és magyarul tanulni akaró gyermekeket iskolabusszal szállítja a járási központ, Técső magyar tan­nyelvű oktatási intézményeibe. Visszatérve az óvodásokhoz: amikor a KMKSZ-alapszervezet az idén (összevont) Erzsébet- és Katalin-napi ünnepséget szervezett Bustyaháza egyik éttermében, az óvodások is szerepeltek. Megjegyzendő, hogy a rendezvényen a magyarok iránt toleráns ukrán polgármester és az ugyancsak ukrán iskolaigazgató is megjelent.

– Az ukrán médiából, portálokról ömlesztett magyarellenes propaganda mennyire hat a település ukrán lakosságára?

– Semennyire sem. A sok vegyes házasság miatt, a családi, rokoni béke biztosítása végett a különböző nemzetiségű lakosok nem sértik meg egymás nemzeti érzéseit.

– Mit tesz a KMKSZ-alapszervezet a magyar nemzeti érzés megmaradásáért, erősítéséért?

– Úgy 30-40 tagunk jár rendszeresen – bérelt autóbusszal – a FELTISZA-ra, a huszti Bethlen-napra, a técsői Arany Ősz Nemzetközi Kórus- és Néptánctalálkozóra. És természetesen, gyermekeket is viszünk magunkkal, hogy beléjük ivódjon a magyar kultúra. Korábban nekünk is volt egy népdalkörünk, mely részt vett az Arany Őszön, ám ez sajnos feloszlott. Természetesen szeretnénk ismét fellépni a találkozón, s a közeli hónapokban döntjük el, hogy vagy újjáélesztjük a népdalkört, vagy az óvodában már működő néptánccsoporttal képviseltetjük majd magunkat. Emellett tavaly szerveztünk egy családi napot a római katolikus templom és a mögötte lévő Tisza-part közötti területen, amit a gyerekek is nagyon élveztek, és idén is szeretnénk megismételni a magyar lakosokat összehozó rendezvényt. Emellett szeretnénk elérni, hogy az idén a helybeli KMKSZ-tagok minden gyermeke töltsön el egy szép hetet a Karitász vendégházában.

– Honismereti kirándulásokat is szerveznek?

– Egyedül nem telik rá, de a kőrösmezőiek által bérelt busszal általában tíz tagunk is részt vesz ezeken a túrákon.

A bustyaházai magyarok nagy problémája viszont, hogy nem sikerül megfogniuk a 20-30 éves korosztályt, és nem tudják, miként lehetne őket is bevonni a KMKSZ-be, pedig óriási szükség lenne a fiatalság lelkének a megérintésére is. Talán az ifjúságot érdeklő programok – például sportrendezvények, táncestek – szervezésével lehetne érdekeltté tenni a fiatalokat, hogy ezzel is megőrizzék e szórványközösséget.

Lajos Mihály