Diótermesztés: művelési rendszerek

2018. január 24., 08:36, 888. szám

Dióültetvény telepítése előtt az egyik legfontosabb teendő a művelési rendszer helyes megválasztása.

Már ültetés előtt el kell döntenünk az ültetvény termelési célját, azaz hogy faanyag, vagy minőségi dió termesztésével szeretnénk foglalkozni. A gazdasági cél kijelölése után a törzsmagasságot, illetve a sor- és a tőtávolságot kel megválasztanunk a lehető leggazdaságosabb módon.

Az alábbiakban röviden szeretném bemutatni a dióter­mesztésben alkalmazott művelési rendszereket, melyek ismerete megkönnyítheti a gazdaságos dióültetvény létesítését.

A törzs magasságáról

Az ideális törzsmagasságot a termelő maga választja meg az ültetvény hasznosítását szem előtt tartva, vagyis attól függően, hogy faanyag vagy áruértékű dió termesztésével kíván-e foglalkozni. A gépi művelésű és betakarítású ültetvényekben legalább 90–110 cm törzsmagasság ajánlott.

A faanyag miatt telepített dióültetvény törzsmagassága

Az optimális törzsmagasság kérdését illetően eltérő szakmai véleményekkel találkozhatunk. Egyesek – a faanyag hasznosítása érdekében – minél magasabb, 130–150 cm magas törzset tartanak indokoltnak. A magas törzs kialakítása késlelteti a termőre fordulást, viszont előnyös a talaj menti fagyok elkerülése és a korona alatti terület művelése szempontjából.

Zárt, alacsony törzsmagassággal tervezett dióültetvény

Sok szakember a 80 cm-es törzsmagasságot is elegendőnek tartja a megfelelő termésmennyiség és -minőség érdekében. Ilyenkor zárt áruültetvényekről beszélünk, ahol a diófákat a termésükért telepítik. E törzsmagasság alá lehetőleg ne alakítsuk fáinkat, mivel ez művelési, betakarítási és egyéb problémákat okozhat a jövőben.

Azt a hibát soha ne kövessük el, hogy magukra hagyjuk facsemetéinket. Ennek eredménye egy kusza ültetvény lesz, melynek sem művelése, sem termésátlaga nem lesz kielégítő.

A kettős hasznosításról

Mára a kutatások bebizonyították, hogy a kettős hasznosítású ültetvények (faanyag + termés) nem gazdaságosak. Ennek nagyon egyszerű magyarázata van: a hosszú törzs kinevelése jóval több időt igényel (+2–4 év). A hosszú törzs nevelésével eltöltött idő alatt a termőrészek nem fejlődnek ki, így termésre csak évekkel később számíthatunk.

A dióültetvény ültetési technológiája, művelési rendszere

A teljesen kifejlett oltvány diófák tenyészterület-igénye a fajták növekedési erélyétől és a termőhelytől függően 90–130 m2.

A szakirodalom, illetve a tapasztalatok szerint az optimálisnál kisebb térállásban a fák felnyurgulnak, a belső koronarészek hamarabb felkopaszodnak. A korona várható legnagyobb kiterjedésének figyelembevételével határozzuk meg az ültetvényben a fák tőtávolságát, ami fajtától függően 8–12 m lehet. A dió esetében nincs szükség külön szabad sorközre (művelő útra), mivel az ültetvényben dolgozó erő- és munkagépek könnyedén elférnek a korona alatt.

Vidékünkön két hatékony és gazdaságos művelési rendszer terjedt el, ezek a következők:

1. Az ültetvény létesítésekor fajtától függően 8x8 m, illetve 7x7 m térállásba telepítik a fákat. 13–20 évvel később, amikor a fák koronája összeér, és a szomszédos fák gátolják egymás növekedését, átlós irányban minden második sort kivágnak, így a térállás az eredeti 8x8 m-ről 11,3x11,3 m-re, illetve 7x7 m-ről 9,9x9,9 m-re változik. E művelet elvégzése után azt várhatnánk, hogy termésmennyiségünk csökkenni fog – ami igaz is egy-két évig –, de a diófák viszonylag hamar kitöltik a rendelkezésre álló üres területet, minek hála 2-3 éven belül termésnövekedés várható.

2. Az ültetvény létesítésekor téglalap kötésben telepítik a fákat. Kilencméteres sortávolság mellett az egyes fajtatömbökhöz ajánlott (tapasztalati) tőtávolságok: Milotai – 10:5 m, Tiszacsécsi – 8,3:5,5 m és Alsószentiváni – 11,7:6,5 m. Tizenöt év múlva a sorokon belül minden második fát kivágnak, s a művelési irányt 90o-kal elfordítják. Ez a művelési rendszer a legelterjedtebb és vidékünkön is a leginkább ajánlott.

Molnár Ádám