Harmincezer székely zászlót akar kiosztani a csíkszéki háztartásoknak az RMDSZ

2018. január 24., 10:14 , 888. szám

Mihai Tudose volt román miniszterelnök akasztásra utaló nyilatkozatára reagálva a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csíki területi szervezete bejelentette: székely zászlót ajándékoz valamennyi csíkszéki háztartásnak.

Az erről szóló múlt szerdai közleménye kapcsán Borboly Csaba, a csíki RMDSZ-szervezet elnöke nyilatkozott az MTI-nek. Elmondta: megközelítőleg 30 ezer háztartással számolnak, és nemcsak a házak, hanem a városi tömbházak lakóinak is felajánlják a székely zászlót. A Hargita megyei önkormányzatot is vezető politikus hozzátette, még nem tudták kiszámítani a zászlóadományozási akció költségeit, de arra számítanak, hogy a nagy mennyiség miatt árengedményt kapnak a zászlógyártóktól.

A politikus azzal érvelt a zászlóadományozás mellett, hogy Mihai Tudose volt miniszterelnök kijelentése után gyorsan elterjedt a közösségi portálokon a székely zászló jelképként való használata a profilképek mellett. Úgy vélte azonban, hogy a jelképet nemcsak a virtuális térben, hanem ténylegesen is meg kell mutatni. Borboly Csaba elmondta: a jelképhasználat miatt akasztással fenyegetőző Mihai Tudose miniszterelnök ugyan lemondott a tisztségéről, de azóta sem kért bocsánatot. Ezért fontos megmutatni, hogy a székelyek nem ijednek meg ezektől a kijelentésektől, és identitásukat, jelképeiket nem adják fel.

A Realitatea hírtelevízió által egy héttel korábban telefonon kérdezett Mihai Tudose akkori miniszterelnök egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a magyar autonómiatörekvésekhez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy „ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”. A kijelentés sokakat megbotránkoztatott. Tudose hétfőn bejelentette lemondását, miután pártja vezető testülete más okokból megvonta tőle a bizalmat. A miniszterelnöknek jelölt Viorica Dancila már jelölése előtt nyilvánosan elhatárolódott Tudose nyilatkozatától.

(MTI/Kárpátalja)