Kányádi Sándor: Az eb és a szamár

2018. január 24., 10:18, 888. szám

Grigore Alexandrescu nyomán

 

Lekonyult füllel, lába közé húzott farokkal

kutyagolt az ösvényen a kutya lógó orral.

Ment, mendegélt bújában, árkon és bokron által

s találkozott magával

a nagyságos szamárral.

„Hát neked mi bajod, orrod mért lógatod?

Búsnak látszol, koma.”

„Annak – válaszolta a kutya –,

mivel az oroszlánt szolgáltam mostanig,

de oly gorombán

bánt velem az oroszlán,

hogy végül is meg kellett szöknöm tőle, pedig

ha nem lelek új gazdát, az állam fölkopik.”

„Hát csak ez a bajod? Ezért búsulni kár,

új gazdád itt vagyon – derült föl a szamár.

Szegődj hozzám, meglásd, meg nem bánod, koma,

jó koszt és jó alom,

minden lesz, fogadom,

semmi gondod s nem is kell dolgoznod soha.”

„Válaszul – szólt az eb – csak ennyit mondhatok:

Szolgálni bárkinél is keserves egy dolog,

de annál nagyobb szégyen nem is lehet, ha már

szolgálnod kell, s a zsarnok fölötted – egy szamár.”

 

 

Kányádi Sándor költészetében egész ciklust képeznek azok a versek, melyekben szerzőnk újrafogalmaz egy-egy ismert tanmesét. Egész pontosan verses formába öltöztet egy-egy fabulát. Az eb és a szamár című költeménye az alcímben szereplő Grigore Alexandrescu nyomán született, és e két állat révén igen frappánsan mutatja be, hogy milyen érdekes nézőpontot alakíthat ki az ember és ember között állandóan létrejövő szolga–úr viszony. Mai korunkra vonatkoztatva, és mai szóhasználattal, ez leginkább talán a „beosztott”–„vezető” viszonyban érhető tetten. Ámde minden felemás érintkezés igencsak törékeny. A „beosztott” emberben kialakuló kutyás alázattal – a szolgálat-érzéssel – nem tanácsos visszaélni. Van, hogy valaki évtizedekig képes valakit szolgálni, de a „vezető” oroszlántermészete ha elhatalmasodik, még a leghűségesebb kutyája is faképnél hagyhatja. Mert egy ponton túl már szégyen a szolgálat.

Ez a Kányádi-vers viszont ennél tovább megy. Azt üzeni, hogy még az oroszlántermészet szolgálatánál is nagyobb szégyen, mikor a kutyalélek szamár mellé szegődik. Hát igen – mondhatnánk –, sokféle állat lehet egy-egy „vezető”, de a zsarnokoskodó szamárnál tragikomikusabb nincs…

Penckófer János