Nyugdíjas-találkozó Jánosiban

2018. január 24., 09:29 , 888. szám

Rendhagyó rendezvénnyel kezdte az új évet Jánosi nyugdíjasközössége. A szombaton megtartott eseményen – amelyen részt vettek a kárpátaljai nyugdíjasklubok vezetői és képviselői is – emléktáblát avattak az egykori elnök tiszteletére.

A Jánosi Szivárvány Nyugdíjasklub 2002-ben alakult. Az egyletet Babják Ibolya és barátai hozták létre azzal a céllal, hogy a Jánosiban élő idősek számára közösségi alkalmakat, szórakozási lehetőséget biztosítsanak. A klub vezetését 2018-ban Pocsai Miklós vette át. Az évente megrendezésre kerülő, idén rendhagyó nyugdíjas-találkozót emléktábla-avatással kezdték. Az emléktáblával Babják Ibolyának nyilvánítottak köszönetet, aki a kezdetektől egészen napjainkig lelkesen a szívén viselte a klub sorsát. Ezt követően a nyugdíjasok elénekelték a híres nyugdíjashimnuszt, majd közös ebédre került sor.

Köszöntőjében Torzsa István beregszászi magyar konzul kiemelte, hogy nem könnyű az élet sem fiatalon, sem idősen. De idős korban sokkal fontosabb a megértés, az egészség, a türelem, hiszen már olyan élettapasztalattal rendelkezik mindenki, amit egy fiatal nem mondhat el. „A fiatalok nyilván okosabbak nálunk, hiszen ma már olyan fejlett a világ, amellyel talán mi, nyugdíjasok nehezebben vesszük fel a versenyt. A nagyszülők feladata, hogy elmondják, van élet számítógép nélkül is, hogy megtanítsák Benedek Elek meséit és más gyöngyszemeket a magyar irodalomból. Fontos, hogy a felnövekvő magyar fiatalok szívükben is magyarok maradjanak. Ehhez pedig önökre, nyugdíjasokra is szükség van” – fogalmazott a konzul.

Babják Zoltán, Beregszász polgármestere visszaemlékezett a nyugdíjasklub megalakulására. Biztosította a jelenlévőket, hogy igyekszik minden lehetséges módon támogatni a nyugdíjasklubokat. Szerinte ebben a nehéz világban a civil szervezeteknek kiemelten fontos szerepük van a közösségek életében, így a nyugdíjasklubokra is nagy szükség van. A polgármester ünnepélyesen felkérte a jánosi nyugdíjasklub kórusát, hogy május 25-én a beregszászi városnapok rendezvénysorozat nyitóceremóniáján ők is lépjenek fel, képviselve az idősebb generációt.

Petruska István, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnöke beszédében köszönetet mondott a jánosi nyugdíjasklub egykori elnökének, Babják Ibolyának, aki a kezdetektől nagyon sok erőt és munkát fektetett a klub működésébe. Az adminisztráció vezetője kiemelte, hogy igyekeznek minden lehetséges módon támogatni a nyugdíjasokat.

Barta István, Jánosi polgármestere reményét fejezte ki, hogy a klub és a község még számos rendezvényt élhet majd meg együtt, és hogy a jó kapcsolat az új elnök munkája idején is megmarad.

A találkozón Egressy Miklós jánosi görögkatolikus parochus és Nagy Szabolcs, Balazsér és Gut református lelkésze mondott áldást.

Babják Ibolya, a nyugdíjasklub egykori elnöke örömét fejezte ki, hogy két év pihenő után ismét újraéledt a klub. Felelevenítette a nyugdíjasközösség első pillanatait, és beszélt arról is, hogy bár támogatásuk nem volt, de volt vágy és akarat, s ennek köszönhető, hogy egy élő és a későbbiekben nagy taglétszámmal rendelkező nyugdíjasklub alakuljon Jánosiban.

Az eseményen a KMKSZ Jánosi Alapszervezetét Sin Béla képviselte. A köszöntéseket követően Pocsai Miklós, a nyugdíjasklub elnöke elismerő okleveleket adott át. Ezt követően a jól ismert beregszászi humorista, muzsikus, Pitkin szórakoztatta az időseket, majd tartott retrodiszkót. A táncos mulatság alkalmával a nyugdíjasok valóban bebizonyították, hogy „nemcsak a húszéveseké a világ”.

VE