Tízezer adag kanyaró elleni oltóanyagot kap Kárpátalja

2018. január 24., 13:28

A hírt Volodimir Kurpita, az Egészségügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős központjának vezetője jelentette be január 23-i sajtótájékoztatóján, amelyről az Ukrajinszka Pravda számolt be.

„A kanyaró decemberi és januári fellángolása miatt oltási boom és érdeklődés tapasztalható. Ezzel összefüggésben a vakcinákat lényegesen gyorsabban használják fel, mint azt a régiók tervezték” – mondta az illetékes.

Kárpátalja megyének mintegy 10 ezer vakcinát adnak át már a közeljövőben más régiókból – tette hozzá Kurpita.

Közölte azt is, hogy az egészségügyi tárcánál hatósági vizsgálat indult amiatt, hogy egyes megyékben hiány alakult ki a vakcinából, hozzátéve, hogy a minisztérium rendszeresen újraosztja az oltóanyagot a megyék között.

A portál emlékeztet, hogy a kanyaró terjedése miatt január 22-én karantént rendeltek el a Kárpátalja megyei Técsői járás oktatási intézményeiben.

Az Egészségügyi Minisztérium Közegészségügyi Központjának legfrissebb adatai szerint 2018 első három hete során 2084-en betegedtek meg kanyaróban az országban, köztük 1375 gyerek és 709 felnőtt. Januárban Odessza megyében hárman, egy felnőtt és két gyermek belehaltak a betegségbe.

Az elmúlt esztendőhöz képest jelentősen nőtt az oltottsági szint Ukrajnában: az egyéves gyerekek 93,4, a hatévesek 90,7%-a kapta meg az oltást. Ugyanakkor a többi korcsoportban sok gyerek nem lett beoltva az elmúlt években, s az Egészségügyi Minisztérium szerint ez a kanyaró mostani fellángolásának alapvető oka.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)