Vasárnapi üzenet: 2018. február 4.

2018. február 4., 10:42, 889. szám

Kicsi és nagy – nagy és kicsi: a találkozás ünnepe

Krisztusban kedves Testvérek!

Görögkatolikus egyházunkban gyertyaszentelőt a találkozás ünnepének nevezik, és az elnevezés nem véletlen. Február másodikán ugyanis megemlékezünk a kisded Jézus és a már nagyon öreg Simeon találkozásáról.

Kétszeresen is érdekes ez a történet, ugyanis a templomi jelenetben a kicsiny találkozik a naggyal, és egyben a nagy találkozik a kicsivel. Ünnepi énekeink tele vannak ennek a kettősségnek a hangsúlyozásával. Ki a nagy és ki a kicsi?

Ha emberi oldalról nézzük a dolgot, azt látjuk, hogy a kisded csecsemő találkozik azzal a felnőtt emberrel, aki már az egész életét leélte. Az élet kezdete találkozik az élet végével.

Amikor idősebb emberként csecsemőre tekintünk, látjuk benne a szépséget, a fiatalságot és a lehetőségek sokaságát. De egyúttal látjuk benne saját élet­utunk korlátozottságát is. Minden korábbi döntésünk hatással volt jelenlegi életünkre, és egyúttal behatárolták a lehetőségeinket. Az életünk olyan lett, amilyen, és nem mehetünk vissza megváltoztatni. Most már sosem leszünk űrhajósok, vagy ha azok lettünk, nem lesz belőlünk állatorvos. Az egyik út választása automatikusan együtt jár a másik út elhagyásával. Egy kisgyermek boldog arcában láthatjuk saját erőtlenségeinket, azokat a lehetőségeket, amelyek neki még rendelkezésére állnak, de mi talán már elszalasztottunk. Kizárólag földi szemmel nézve saját helyzetünket, bizony, érezhetünk késztetést a szomorúságra és elhagyatottságra, még akkor is, ha látszólag nincs okunk panaszra.

Ám ha az isteni valóság felől tekintjük a dolgot, a szereplők helyzete megváltozik. A végtelenből nézve az öreg Simeon csak egy parányi pont a történelemben, míg a megszületett Jézus Krisztus az örökkévalóság teljességét közvetíti. Az örök élet csodálatossága az, hogy hozzá képest a földi történelem porszemnek látszik. Porszem az öröm, de csak porszem a bánat is. Jobban megérthetjük hát az agg Simeon örömét, amikor az életből kifelé vándorolva hálát ad az Úrnak, hogy láthatta a világ Üdvözítőjét. Krisztus a biztosítéka ugyanis annak a reménynek, hogy az ember élete a halállal nem lezárul, hanem új, végtelen szakaszba lép, és ez a végtelen szakasz felülmúlja minden vágyunkat, minden elképzelésünket, amihez képest nemcsak a földi szenvedések, de még a földi örömök is csak érdektelen szürke hétköznapoknak tűnnek majd.

Igyekezzünk hát életünket Krisztus felé irányítani, mert a vele való találkozás nekünk ugyanúgy boldogságot ad, mint egykor Simeonnak, és nemcsak az örökkévalóságban, hanem már itt a földi életben is. Ámen.

Iván Gábor
gecsei görögkatolikus lelkész