Hatszáz katonacsaládot telepítenének Beregszászba

2018. február 10., 17:57, 891. szám

A Beregszászi Városi Tanács február 9-i ülését több mint száz rendőrrel biztosították, a városban is mindenhol érezhető volt a fokozott rendőri jelenlét. Magas rangú katonatisztek népes csoportja is igyekezett a városházára, ugyanis egy héttel korábban az Ukrán Fegyveres Erők Nyugati Parancsnoksága azzal a kéréssel fordult a városi tanácshoz, hogy a Beregszászban lévő egykori katonai támaszpont mára már romossá vált épületeire igényt tartana. Ott katonai kiképzőközpontot alakítanának ki, illetve oda telepítenének egy katonai alakulatot.

A Vérke-parti városban az 1940-es évek végétől 2003-ig volt egy katonai bázis. Akkor viszont a 315. gépesített ezredet megszüntették, bázisukat a rajta lévő ingatlanokkal együtt a Hadügyminisztérium átadta a városi tanács tulajdonába. Azóta az épületekből, amit csak lehetett elloptak, az egykori katonai bázis létesítményeinek többsége életveszélyessé vált, lebontásra vár. Mindössze két épület, egykor tiszti lakásként szolgáló tömbház lett felújítva és lakhatóvá téve. Az egyikben magánlakások vannak jelenleg, amelyeket privatizáltak a lakók, a másikban a városi ivóvíz-szolgáltató és csatornázási vállalat központja működik.

A nagy rendőri készültség azzal magyarázható, hogy Vaszil Vovkunovics, a szélsőjobboldali Szvoboda párt Beregszászi Szervezetének vezetője, a kelet-ukrajnai harcok veteránja, aki főszervezője volt az összes eddigi beregszászi magyarellenes, félelemkeltő, nacionalista felvonulásnak, már előre igyekezett hergelni elvbarátait azzal az ukrán nacionalisták Facebook-csoportjának oldalán megosztott bejegyzésével, mely szerint belső informátortól úgy értesült, hogy valakik meg­győzték a képviselőket, hogy a katonák betelepítésével kapcsolatban szavazzanak nemmel. A fenyegető Facebook-bejegyzést a Zakarpattya Online kárpátaljai, magyarellenes írásairól ismert ukrán hírportál közölte, még február 2-án, majd a hírt több ukrán hírportál is átvette. Ezzel magyarázta később a rend­őr­főnök az indokolatlannak bizonyult rendőri készültséget. Provokációra ezúttal nem került sor. Végül nem is szavaztak a kérdésről a városatyák.

Darcsi Karolinától, a városi tanács közös magyar frakciójának vezetőjétől megtudtuk, hogy a magas rangú tisztek arról igyekeztek meggyőzni a városi tanács képviselőit, hogy a katonaság betelepítésével a város jól jár, hisz rögtön hatszáz hivatásos katona költözne családdal, gyerekekkel a városba. Ők Beregszászban fizetnének adót és ott bérelnének lakásokat. A tervek ésszerűtlennek tűnnek, hisz a felújított tömblakásokat a lakók már privatizálták, a többi épület meg olyan állapotban van, hogy kérdéses, hogy fel lehet-e még újítani. A városi tanácsi képviselő úgy véli, a Szvoboda párt nyomására beindult akciónak egyetlen ésszerű oka csak az lehet, hogy szeretnének ukrán katonacsaládokat telepíteni a kárpátaljai magyarság központjának számító városba, ahol már így is csak a lakosság fele magyar nemzetiségű.

Darcsi Karolina elmondta még, hogy a képviselők többsége nem értette, hogy miért kell egy katonai, stratégiai kérdésben a városi tanácsnak állást foglalnia. Ezeknek a dolgoknak szerinte magasabb szinten kellene eldőlniük.

Ezért is döntött úgy Babják Zoltán polgármester, hogy  a kérdést nem bocsátja szavazásra. A városi tanács végül úgy határozott, hogy levélben kikéri Kárpátalja kormányzójának, a megye parlamenti képviselőinek, a hadügyminiszternek és a katonai vezérkar főnökének is a véleményét az ügyben, hogy indokolják meg, miért kell ezt a kiképzőközpontot pont Beregszászba telepíteni. Illetve, hogy  hozzák nyilvánosságra, pontosan mi is kerülne végül a városba.

Badó Zsolt