Szkocik: A kormányzat a népre hárítja a felősséget a felhalmozott államadósságért

2018. február 10., 13:51

A helyi oligarchák adótartozása 2014 óta a nyolcszorosára nőtt és jelenleg 77 milliárd hrivnyát tesz ki. A felelőséget az adósság behajtásáért a hatalom ismét az ukrán népre hárítja – jelentette ki egyebek mellett a 112. Ukrajina tévécsatorna február 9-i műsorában Vitalij Szkocik, az Agrárpárt vezetője, akit az UNIAN hírügynökség idéz.

A politikus szerint Ukrajnában jelenleg nem létezik cselekvőképes hatalom. Hatékony kormányt és parlamentet alakítani csak a jelenlegi tisztségviselők leváltásával lehetséges, amire a közelgő választások alkalmával nyílik lehetőség – közölte.

Rámutatott: sem a korábbi, sem a jelenlegi kormányzat gyakorlatilag nem számolt be az előző időszakban végzett munkájáról. Ugyanakkor minden polgár a saját bőrén érezhette, mivel járultak hozzá a szóban forgó személyek az ország fejlődéséhez és a népjóléthez, tette hozzá. Mint fogalmazott, az emberek életszínvonala jelentősen romlott, ami a hivatalnokok munkájának legbeszédesebb mutatója.

Ezen kívül a kormányzat tovább folytatja az ország eladósítását – adott hangot meggyőződésének a politikus.

„Ma Volodimir Hrojszman, Ukrajna miniszterelnöke arról beszél, hogy folytatódik az együttműködés az IMF-fel. Ugyanakkor figyeljék meg, miként hangsúlyozza a csinovnyik, hogy nem visel semmilyen felelősséget a korábban felvett hitelekért. Ez a hatalom abszolút felelőtlensége, hiszen Hrojszman úr tagja volt a miniszteri kabinetnek Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök idején, aki viszont Julija Timosenko csapatának tagja volt. Emlékeztetnék, 2007 óta majdnem a kétszeresére nőtt Ukrajna külső államadóssága! Vagyis a hatalom az ukrán népre hárítja a felelősséget a felhalmozott adósságért” – jelentette ki az Agrárpárt vezetője.

(unian.ua/Kárpátalja)