Vasárnapi üzenet: 2018. február 11.

2018. február 11., 10:07, 890. szám

„Odamentek hozzá, felébresztették, és így szóltak: Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre és a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett. Ekkor ezt kérdezte tőlük: Hol van a ti hitetek? Ők pedig megrettenve és csodálkozva mondogatták egymásnak: Hát ki ez, hogy a szeleknek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?” (Lk 8,22–25)

A tanítványok pánikolnak: „elveszünk!” Olyan dolgot állítanak tényként, amely még nem történt meg. Már biztosnak látták a tanítványok a pusztulásukat, mert annak hittek, amit tapasztaltak. Egymást is hergelték a pánikkal. Ez az oktalan pánikhangulat mindig pusztító. A káoszt szabadítja a közösségre, elvéve a megoldástól az energiát. Pedig Jézus velük volt, akinek a viselkedése átragadhatott volna a tanítványokra. Itt Jézus nemcsak azért aludt, mert fáradt volt; ez az alvás egy pedagógiai minta: ezt kell tennetek. Ezzel az alvással mint Isteni nyugalommal, a vihart mint a látszat-bizonytalanságot ellensúlyozta. De egyetlen tanítványról sem olvassuk, hogy átvette volna Jézus viselkedését, és másokat is erre intett volna. Tanuljunk meg az Istenre hagyatkozni. Ha Ő küldött ide, akkor biztos van neki terve, és biztonságban lehetünk.

A tanítványok Jézushoz mentek és felkeltették: ez szükségmegoldás. Ő azonnal nem szólt a tanítványokhoz, de azonnal megdorgálta a vihart. Mert nem a probléma tünetével, hanem a forrásával foglalkozik. A probléma közepette nem az abban szenvedő embert kell még inkább megalázni, hanem magával a problémával kell foglalkozni. Pedig oly sokszor a feszültségünket azokra zúdítjuk, akik ugyanúgy szenvednek a problémától, mint mi (sőt, ha okozták, akkor még jobban is; de éppen azért rájuk öntjük a keserűségünket, mert ők közelben vannak, a probléma forrása pedig a feszültség őrületében beazonosíthatatlan távolságban van). Jézus a tanítványokért a természet törvényét is megváltoztatta: megdorgálta a vihart és az lecsendesedett. Miértünk is megváltoztatja a történelmet és a természetet az Úr. Bízzunk benne. A Mindenható Isten a mi Atyánk. Miért félsz és aggódsz? Az Úr képes a mi veszedelmeinket is lecsendesíteni. A kérdés: bízunk-e az Isten mindenek feletti védelmében, vagy a környezettől pánikolunk? A problémát józanul fel kell tárni és azzal bátran szembe kell fordulni. „Minden napnak megvan a maga baja”, és meg kell tanulni csak azt felvenni. Mert a jövő az Isten kezében van.

Radvánszky Ferenc
református lelkész, Mezőkaszony, Bótrágy