1,1 milliárd értékű exportlehetőség

Csillagtúra Kárpátalján

2018. február 13., 19:51 , 891. szám

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Csillagtúrájának ötödik állomásaként Kárpátaljára érkezett a magyar érdekeltségű vállalkozások exportjának fejlesztése és üzleti kapcsolataik bővítése céljából létrejött intézmény csapata. Az MNKH jelenleg négy kontinensen ötven országban tart fenn helyi kereskedelmi képviseletet, többek között kettőt Kárpátalján is, Ungváron és Beregszászban. A képviseletek segítségével sok fontos üzlet jöhetett létre az utóbbi időszakban.

A Csillagtúra kárpátaljai állomásának részeként Jánosiban, a Helikon Hotelben sajtónyilvános kerekasztal-beszélgetésre került sor, ahol jelen volt Oláh Zsanett, a MNKH vezérigazgatója és közvetlen munkatársai, továbbá Brenzovics László, Ukrajna Legfelső Tanácsának képviselője, a KMKSZ elnöke, Babják Zoltán, Beregszász polgármestere, valamint olyan kárpátaljai és magyarországi vállalkozások vezetői és képviselői, akik az MNKH kárpátaljai irodái segítségének köszönhetően kötöttek sikeres üzleteket.

A megbeszélésen Oláh Zsanett vezérigazgató asszony tudósítónknak elmondta: „A Kárpátaljával való együttműködésünk súlyát jól mutatja, hogy az itteni regionális képviseleteink révén már több mint 1,1 milliárd forint értékű konkrét exportlehetőséghez jutottak partnereink. Az anyaországi és kárpátaljai magyar cégek közötti együttműködések multiszektorálisak, hiszen számos partnerkapcsolat jött létre többek között a mezőgazdaság, gépipar, élelmiszeripar, borászat, az építőipar, faipar vagy éppen a technológiatranszfer területén.”

A Magyar Nemzeti Kereskedőház 22 Kárpát-medencei irodájának köszönhetően az elmúlt két és fél évben 5,5 milliárd forint értékű üzlet köttetett; hogy ebben mekkora szerepe van Kárpátaljának, jól mutatja, hogy ennek az összegnek az egyötödét a vidékünk és Magyarország közötti együttműködés keretében sikerült összehozni.

Oláh Zsanett bejelentette, hogy a Csillagtúrájuk végén lesz a II. Kárpát Expo Budapesten a Várkert Bazárban március 12–13-án, ahová 1200 résztvevőt és 400 kiállítót várnak. Hasonlóan szép eredményekre számítanak, mint a tavalyi rendezvényen, kézzelfogható és sikeres üzletek megkötésében bíznak.

Brenzovics László hangsúlyozta: „Nagyon fontos számunkra az anyaország odafigyelése. Az MNKH és a kárpátaljai irodák révén kialakult több olyan kapcsolat, amely már nagyon eredményesnek bizonyult. Reméljük, hogy a későbbiekben ez még bővülni fog.”

A KMKSZ elnöke kiemelte az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Terv szerepét is, amely a támogatások révén fontos hatást gyakorolt vidékünk gazdaságára. Elmondta, hogy végre kezd előrehaladni a nagyösszegű támogatások és kölcsönök ügye, már tíz körül jár a pozitívan elbírált pályázatok száma, hamarosan az összes pályázat feldolgozásra kerül, és megkezdődik a döntéshozatali mechanizmus azzal kapcsolatban, hogy ki tud kedvezményes kölcsönökhöz jutni a magyar állam támogatásával. Örvendetes hírnek nevezte Brenzovics, hogy az Ukrán Infrastrukturális Minisztérium kiírta a pályázatot a Beregszászt elkerülő út megépítésére, és a nyertes cég remélhetőleg hamarosan elkezdheti a kivitelezést. Az infrastrukturális fejlesztések területén kiemelte még, hogy hamarosan átadásra kerül a Nagypalád és Nagyhódos közötti határátkelőhely, és szó van vasútfejlesztésről is, de mindezek alapfeltétele a két ország közötti jó viszony.

A kerekasztal-beszélgetés további részében Bíró Tibor, a rendezvénynek helyet adó jánosi Helikon Hotel tulajdonosa számolt be azokról a számára előnyös üzleti tervekről, amelyeket a MNKH beregszászi irodájának a segítségével sikerült a szerződéskötésig eljuttatni. Beszámolt azokról a befektetési terveiről is, amelyek megvalósításához pályázott az Egán Ede-program nagyösszegű pályázatán.

Sikertörténetről számolt be Gutman Hugó, a Chizay borászat tulajdonosa, aki elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház jóvoltából sikerült olyan modern magyarországi borászati berendezéseket beszerezniük a Nicron Kft.-től, amelyeknek köszönhetően ma már különleges minőségű boraival jelen van a cég az USA, Kanada, Ausztrália, Izrael és Nigéria piacán. Ezt támasztotta alá Slezsák Zoltán, a Magyar Sommelier Szövetség elnöke is, valamint Restás Tibor, a BUBICON gázelnyelető borászati berendezést gyártó Nicron Kft. ügyvezetője. Oláh Zsanett felajánlotta a cégnek a piacbővítés terén is a MNKH irodahálózatának a segítségét. Az említett kárpátaljai vállalkozások mellett egy Csongrád megyei, mélyfúrásokkal és artézivíz-kutatással foglalkozó vállalkozás munkatársa is beszámolt az ungvári iroda segítségével létrejött kárpátaljai üzletükről, amelyet előreláthatóan újabb megbízások követnek majd vidékünkön.

Badó Zsolt