Ukrajna nemzeti kisebbségi szervezeteinek nyilatkozata az Ukrajnai Oktatási és Tudományügyi Minisztérium tisztviselőivel való konzultáció elhalasztásáról

2018. február 15., 16:28

Üdvözöljük, hogy Ukrajna Miniszteri Kabinetje 2018. február 14-én olyan törvénytervezetet készített elő, amelynek célja a Velencei Bizottság egyik ajánlásával összhangban Ukrajna oktatásról szóló törvénye 7. cikkelye végrehajtási időszakának meghosszabbítása három évvel, 2023-ig. Úgy véljük, hogy ennek a tervezetnek a megerősítése Ukrajna Legfelsőbb Tanács által elegendő időt biztosít azoknak a hibáknak a Velencei Bizottság ajánlásainak megfelelő módon történő kijavításához, amelyeket az ukrajnai törvényhozók az említett jogszabály elfogadása során vétettek.

Ugyanakkor elégedetlenségünket fejezzük ki Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának vezetője, L. Hrinevics asszony kommentárjaival kapcsolatban arról, hogy a kárpátaljai magyar szervezetek megtagadták az általános középfokú oktatásról szóló törvénytervezet nyelvi cikkelyéről szóló egyeztetésen való részvételt. Nyilatkozataiban Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának tárcavezetője azt állította, hogy a konzultáción való részvételt azért utasítottuk el, mert ellenzéki parlamenti képviselők beadványban fordultak Ukrajna Alkotmánybíróságához az oktatásról szóló törvény alkotmányosságának megállapítása céljából, ám ez csak részben felel meg a valóságnak.

Ezért szükségesnek tartjuk bejelenteni, hogy a találkozóval kapcsolatban Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának írott levelünkben azt is megfogalmaztuk, hogy a konzultációk megkezdését későbbi időpontra kell halasztani, hogy a szakemberek megfelelő módon tanulmányozhassák és megvitathassák az Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma által számunkra megküldött, az általános középfokú oktatásról szóló törvény tervezetének az oktatás nyelvéről szóló cikkelyét (a tárca minderre csupán két munkanapot hagyott). Azt is kijelentjük, hogy meggyőződésünk szerint az ilyen konzultációkat előzetesen egyeztetett időpontban, közösen elfogadott napirend alapján kell lefolytatni.

Hangsúlyoztuk azt is, hogy a konzultációk tárgya a Velencei Bizottság állásfoglalásának végrehajtása kell legyen, amely szerint a problémát Ukrajna oktatásról szóló törvényének 7. cikkelye módosításával kell megoldani. Az oktatásról szóló kerettörvény az összes ágazati törvény alapja, amelyek tervezeteit még nem nyújtották be a Legfelsőbb Tanács elé. Az oktatásról szóló kerettörvény módosítása után célszerű konzultálni az oktatásról szóló egyéb törvények tervezeteiről.

A Velencei Bizottságnak a törvény kapcsán kiadott állásfoglalásának 125. bekezdése szerint a megfelelő megoldás minden bizonnyal a 7. cikkely módosítása, és a rendelkezés kiegyensúlyozottabb és világosabb megfogalmazása. A konzultációk során figyelembe kell venni továbbá a Velencei Bizottság ajánlásának a hátrányos megkülönböztetés elfogadhatatlanságára (45–48. és 106–115. bekezdés), a meglévő jogok korlátozásának tilalmára (88–95. bekezdés), a kisebbségek identitásának megőrzését előmozdító kötelezettségek teljesítésére való utalásait azáltal, hogy az állam biztosítja az oktatás folytonosságát a kisebbség nyelvén, és megőrzi a kulturális örökség részét képező ezen oktatási intézményeket (97–105. bekezdés).

A minisztériumtól azonban mi arra kaptunk meghívást, hogy megvitassuk az általános középfokú oktatásról szóló törvénytervezetnek az oktatás nyelvére vonatkozó cikkelyét, s nem az oktatási törvény 7. cikkelyének megvitatására.

A konzultációk megkezdésének elhalasztására vonatkozó javaslatunk motivációi között az is szerepelt, hogy a megvitatni kívánt közoktatási törvénytervezetből csupán az oktatás nyelvére vonatkozó cikkelyének szövegét kaptuk meg, magát a teljes törvénytervezetet azonban nem.

Ugyanakkor kiemeltük és hangsúlyozzuk, hogy nyitottak és készek vagyunk arra, hogy konzultációkat folytassunk a fent említett témákról, valamint azon halaszthatatlan intézkedések végrehajtásáról, amelyek az ukrán nyelv oktatásának javítását szolgálják a magyar tannyelvű iskolákban.

Felszólítjuk Lilija Hrinevics miniszter asszonyt, hogy közös ügyeinkről a jövőben a valóságnak megfelelő információkat tárjon a nyilvánosság elé.

Brenzovics László, a KMKSZ elnöke

Zubánics László, az UMDSZ elnöke

Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke