Egérfejet találtak a fagyasztott zöldbab között az egyik lembergi szupermarketben

2018. február 17., 14:19

A lembergi (lvivi) szupermarket vásárlója azután fedezte fel a rágcsáló fejét, hogy korábban már kétszer fogyasztott a zöldbabos zacskóból – jelentette a TSZN nyomán az UNIAN hírügynökség.

„A fagyasztott zöldbabot tartalmazó csomagban találtam ezt a meglepetést. Életem végéig nem fogom enni” – mondta el a lembergi lakos, akinek a mostani esetig a kedvencei közé tartozott a zöldbab.

Az asszony azért vásárolt a szupermarket csomagolásában kínált olcsó termékből, mivel éppen nem volt kapható egyéb fajta.

Amikor felfedezte a rágcsáló fejét, hívta az üzlethálózatot, ahol megkérték, hogy keresse fel őket ismét. A boltban elismerték a hibát, visszafizették a termék árát, továbbá egy üveg pezsgőt és egy tortát is kapott a vásárló. Az okozott erkölcsi kárért fizetendő esetleges kártérítés azonban nem került szóba.

„Ez borzasztó” – kommentálta az esetet Olena Szidorenko szakértő, aki a történteket a gyártó gondatlanságnak tudja be.

„Nanotechnológiáról beszélünk és egérfejet találunk a bab között” – hitetlenkedett.

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a rágcsálók különböző súlyos betegségek kórokozóinak hordozói lehetnek. Nincs rá garancia, hogy a hideg megsemmisíti a kórokozókat, ezért annak, aki fogyaszt az ilyen termékből, ez lehet az utolsó vacsorája, hiszen kolerával, pestissel és egyéb halálos kórral is megfertőződhet.

A szupermarketben elmondták, hogy a beszállító évről évre magas pontszámot kapott a minőségért, ám a mostani eset után többé nem fogják átvenni a termékeit. Az ominózus termékféleség valamennyi tételét kivonták a forgalomból a hálózat minden üzletében.

Lavrentyij Caruk jogász elmondta, hogy a vásárlónak a vételár visszafizetésén kívül jogában áll követelni az esetleg szükségessé vált gyógykezelés költségeinek, illetve az okozott erkölcsi kárnak a megtérítését is, ami néhány ezertől 10-20 ezer hrivnyáig terjedő összeget jelenthet.

(unian.ua/Kárpátalja)