Szegedi Kovács György: Miközben

2018. február 21., 09:17, 892. szám

Miközben íróasztalomon pakolászok,

rendezgetem dolgaim,

vendégünk benéz hozzám: az ott édesapád?

Kérdi bátortalanul egy képre mutatva.

Az összetákolt faajtó tárva,

ceruzával erősen fölírva: 18x50, lejjebb 17 db.

Kívül falnak támasztva

csepel vázas kerékpár.

Az öreg a műhely bejáratában,

korhadt ajtófélfának támaszkodva áll,

csípőre tett kézzel, „olyan komolyan”,

mint az élet angyala.

Kissé oldalra tartott fejjel,

tiszta, fejedelmi tekintettel,

„pszichológia nélkül”,

„vallás nélkül”.

Őt nézve,

az apostolok lelkével,

prófétaság lelkével,

a kimerevített

szeretet

maga:

Hamvas Béla

 

 

Szegedi Kovács György (1959) lelkésznek tanult, és 1987 óta közöl verseket. Az itt olvasható szabad formájú költeményét a Hitel egyik tavalyi száma ajánlotta figyelmünkbe. Mert valóban egy érdekesen felépített vers a Miközben. Különös tekintettel, hogy a végén derül ki: Hamvas Bélának állít emléket, annak a rendkívüli szerzőnknek, akit a XX. század igencsak megpróbált.

Hamvas Béla negyvennyolc évesen elveszti szinte mindenét. Lakását a második világháború végén bombatalálat éri: a budai hegyoldalt könyveinek és kéziratainak lapjai borítják el. 1948-ban pedig a korszak fő ideológusai – Lukács György és Keszi Imre – őt is célba veszik, ellehetetlenítik. Lakása után munkahelyét is elveszti, ám rendkívül nehéz sorsa nem akadályozta meg őt abban, hogy létrehozza a XX. századi magyar irodalom egyik legkülönlegesebb  prózastílusát.

Nem véletlenül került be az itt olvasható költeménybe, hogy „pszichológia nélkül” és „vallás nélkül” áll Hamvas Béla „a műhely bejáratában, korhadt ajtófélfának támaszkodva”. Írónk lenyűgöző prózát hozott létre. Nem tisztán szépirodalom és nem tudomány, de nem is teológia az, amit művelt, hanem mindhárom együtt. Lélek­emelő olvasmányokat hagyott ránk. Tagadott minden tudományos és egyéb rendszert, amit ember állított föl. Még a vallás rendszerét is. De Hamvas Béla nemhogy ateista nem volt, hanem egészen mély meggyőződéssel hirdette: a dolgoknak csakis a vallásos megértése tudja őt kielégíteni. Szegedi Kovács György szerint ő volt „az élet angyala”, „a kimerevített szeretet maga”…

Penckófer János