Melegben vannak a beregdédai óvodások

Újabb felújított óvodák

2018. február 23., 10:27, 893. szám

Magyar állami támogatással már kéttucatnyi kárpátaljai óvoda felújítását fejezte be a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, ebbe a nagyszabású munkába kapcsolódtak be történelmi egyházaink. A görögkatolikus egyház által felújított első három óvoda közös átadóünnepségére február 22-én a Beregdédai Búzavirág Óvodában került sor.

A dédai óvodások kedves műsora után Egressy István polgármester köszöntötte a vendégeket, közöttük Grezsa István kormánybiztost, Szilágyi Mátyást, Magyarország új beregszászi főkonzulját, valamint a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye papjait.

Dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos örömmel konstatálta, hogy a beregdédai óvodában a 6,7 millió forintba kerülő fűtéskorszerűsítés következtében végre meleg van, hisz a felújítást megelőzően nem tudták 13-14 ºC-nál melegebbre fűteni az épületet. A kormánybiztos a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program kapcsán elmondta: „Olyan oktatói-nevelői munkát kell itt végezni, ami garanciát nyújt, hogy megmarad a magyar szó, nemcsak itt, Kárpátalján, hanem mindenhol a Kárpát-medencében. Ez a célja a magyar kormány 38,5 milliárdos, kétütemű, grandiózus beavatkozásának. Ehhez pedig a szakmai szövetségeken túlmenően stratégiai partnereink Kárpátalján is és másutt is a történelmi egyházak.” Grezsa István végül egy magyarországi alapítvány jóvoltából ajándékcsomagokat adott át a három felújított óvoda vezetőinek.

A görögkatolikus egyház képviseletében Demkó Ferenc püspöki helynök mondott köszönetet az isteni gondviselésért és az anyaországi támogatásért. A választások előtt álló magyar kormánynak üzenve elmondta: „Adja Isten, hogy ezt az építkezést, lentről felfelé tovább tudja folytatni egészen addig, amíg a magyar szó, a magyar közösség, magyar nemzet Európában és a világban azt a helyet elfoglalja, amely történelme, kultúrája és  helytállása révén megilleti.”

Az óvoda felújítási munkálataihoz 50 ezer hrivnyával hozzájárult az Ahrolucska mezőgazdasági nagyvállalat is, amely kb. 200 hektár területet művel Beregdéda határában. Mihajlo Dobranszkij, a vállalat igazgatója elmondta, örülnek, hogy együtt dolgozhatnak a dédai emberekkel, és örülnek annak is, hogy tudtak nekik segíteni.

Sirokai Marianna Ágnes, a Makkosjánosi Óvoda vezetőnője az öt csoporttal működő, 112 gyereket ellátó óvodájukról beszélt, ahol a mostani program keretében a görögkatolikus egyház szervezésében 1,5 millió forint értékű felújítás történt.

Ruszin Edina, a Tiszabökényi Bölcsőde-Óvoda vezetőnője is részletesen beszámolt az általa irányított intézményben 5 millió forint értékben végrehajtott korszerűsítésről és felújításról.

Halász Andrea, a négycsoportos Beregdédai Búzavirág Óvoda vezetőnője és Egressy István polgármester be is mutatta a vendégeknek az elvégzett munka látható eredményeit az 1986–87-ben épült óvodaépületen. A mostani fűtéskorszerűsítéssel a munka nem fejeződött be, újabb 15 millió forintból fogja a görögkatolikus egyház a teljes körű felújítást befejezni.

Az ünnepség végén Levcsenkó Róbert beregdédai görögkatolikus parochus kérésére a jelenlévők elmondták az Istentől tanult imádságot, hálát adva a mindenható gondviseléséért.

B.Zs.