A KMKSZ szerint a magyarországi ellenzéki pártok gyűlöletkampányt folytatnak a határon túli magyarok ellen

2018. február 24., 15:54

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) választmánya szombati beregszászi ülésén nyilatkozatot fogadott el, amelyben felháborítónak nevezi és elítéli a magyarországi ellenzéki pártok által indított „gyűlöletkampányt, melynek kereszttüzébe a határon túli magyarok kerültek”.

Az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozat szerint a KMKSZ sajnálatosnak tartja, hogy egyes ellenzéki pártok „érdemi alternatíva híján az anyaországi és a határon túli magyarok közötti ellentétek szításával kívánnak szavazatokat gyűjteni a közelgő parlamenti választásokon”.

Nyilatkozata szerint a KMKSZ úgy véli, a határon túli nemzetrészek, köztük a kárpátaljai magyarság a sok évtizedes elszakítottsága ellenére mindig is a magyar nemzet része volt, és emlékeztet arra, hogy a kárpátaljai magyarok örömmel fogadták a magyar kormány nemzetegyesítési programját. „Úgy gondoljuk, a magyar nemzet részeként jogunk van beleszólni abba, hogy a nemzet szekérrúdja milyen irányba mutasson” – áll a közleményben. A magyar szervezet leszögezi: „A mai feszült európai politikai helyzetben különösképpen fontos, hogy az anyaországi és a határon túl élő magyarok összetartozását ne veszélyeztessük, tovább erősítsük a magyar nemzet egységét, s éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy a választásokig hátralévő időben minden határon túli magyar, aki elnyerte a magyar állampolgárságot, mielőbb regisztráljon és éljen szavazati jogával.”

„A kárpátaljai magyarok nevében köszönjük a magyar kormány kiállását és támogatását, köszönettel tartozunk az ukrajnai oktatási törvény bevezetése elleni küzdelemben nyújtott eddigi erőfeszítésekért, a nehéz gazdasági helyzetben lévő kárpátaljai magyaroknak juttatott gazdasági és szociális támogatásokért” – hangsúlyozza nyilatkozatában a KMKSZ, hozzátéve, bíznak benne, „hogy a jövőben is olyan kormánya marad anyaországunknak, amely felelősséget visel a határon túli magyarokért is.”

A KMKSZ üdvözli továbbá a FUEN által indított nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést, bízik annak sikerében, s arra buzdít mindenkit, hogy csatlakozzon a kisebbségek jogainak védelméről szóló európai aláírásgyűjtéshez.

(MTI)