Szigorították a tartásdíjak behajtását

2018. február 24., 10:20 , 893. szám

A tőrvény hatályba lépése óta eltelt első 10 nap alatt az állami végrehajtók 25 ezer olyan személynek tiltották meg az ország elhagyását, akinek tartozása halmozódott fel a gyermektartásdíj fizetése terén, 21 ezret pedig megfosztottak a gépjárművek irányításának jogától – jelentette az Ekonomicsna Pravda Pavlo Petrenko igazságügyi miniszter tájékoztatása nyomán.

Az Igazságügyi Minisztérium február 23-i stratégiai tervezési tanácskozásán ugyancsak elhangzott, hogy hatezer adóssal szemben körözést adtak ki. A törvény hatályba lépése óta 50 millió hrivnyát hajtottak be a nem fizetőktől.

Petrenko közölte, hamarosan az ország valamennyi megyéjében központokat és mobil csoportokat hoznak létre a tartásdíjak behajtására.

Jelezte azt is, hogy április 1-jétől a tartásdíjak behajtásának mintájára megkezdik a bértartozások felszámolását. A fizetéshátralékokat ugyanazok a központok és mobil csoportok fogják behajtani, mint a tartásdíjakat.

A miniszter emlékeztetett, hogy jelen helyzet szerint 2,7 milliárd hrivnya bérrel tartoznak a munkaadók a munkavállalóknak, s ebből mintegy félmilliárdnyi tartozásra vonatkozó dokumentumok és bírósági határozatok halmozódtak már fel a végrehajtó szolgálatnál.

A tárcavezető nem zárta ki, hogy amennyiben szükségessé válik, 2018 végén tovább szigorítják a tartásdíj fizetését elmulasztókkal szemben alkalmazható szankciókat.

Az Ekonomicsna Pravda emlékeztet, hogy a Legfelső Tanács 2017. december 7-én fogadta el azt a törvényt, amely növelte a tartásdíjfizetést elmulasztók felelősségét. Az Igazságügyi Minisztérium ezen kívül létrehozta a notórius nem fizetők online regiszterét.

(epravda.com.ua/Kárpátalja)