Vasárnapi üzenet: 2018. február 25.

2018. február 25., 10:50, 892. szám

„De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és megbánja, még ha veszedelmet hoz is...” (Jóel 2,12–17)

Sokszor előfordul a Bibliá­ban és a mai korban is, hogy Isten különböző nyomorúságokon keresztül vezet el önmagához (sáskajárás, éhínség, dögvész, háborúk stb). Újból és újból ad lehetőséget a megtérésre, útjaink jobbá tételére. És azt mondja: „DE MÉG MOST IS...”

„De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva!”

A könyörgés (az imádság) és a böjt is mozgósítás, csak nem a harcosoké a fegyveres ellenség ellen, hanem a gyülekezet hitének mozgósítása szabadításért a fenyegető rettentésekkel szemben.

A könyörgés és a böjt az egész gyülekezet ügye. Nemcsak a vének és elöljárók, hanem minden korosztály részvétele, együttérzése szükséges. Hányan vagyunk, akik állandóan könyörgünk, sőt böjtölünk is akár az egyházközségért? Régi hívőkről hallottam, hogy böjtöltek a lelkipásztorukért, a gyülekezetükért. Most van ilyen?

A templomcsarnok és az oltár között sírjanak a papok, az Úr szolgái! Így szóljanak: Szánd meg, Uram népedet, ne engedd, hogy gyalázzák örökségedet! Ne csúfolhassák őket a pogányok!

A papok keresik meg a bűnbánat helyét, s állnak a tornác és az oltár közé. A könyörgés egyik kérése, hogy az Úr adjon választott népének oltalmat. Isten népe nem tud az Ő kímélő irgalma nélkül élni. A másik kérés az, hogy ne adja pogányok kezébe a gyülekezetet, mint az Ő örökségét.

Talán a mai időkben is úgy tűnik, mintha Isten elhagyta volna az egyházát meg a népét. A gyülekezetek lelki állapota sokszor siralmas (itt nem csak a reformátusokéra gondolok). Úgy tűnik, hogy az egyház ellen bármit meg lehet tenni. Lehet gúnyolni hívő embereket, be lehet szólni a lelkésznek, Isten felkent szolgájának, ki lehet nevetni, lehet tiszteletlennek lenni vele szemben. De pont ennek a résznek a végén vannak azok a megnyugtató szavak, ami miatt nincs okunk az aggodalomra: 25–26. vers. („Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé.”)

Ne féljünk! Isten nem hagyja, hogy az ő népét eltiporják. Igaz bűnbánattal térjünk meg, áldozzunk neki hálával, könyörögjünk és böjtöljünk. A többit pedig bízzuk az Úrra, csodát tehet velünk bármikor, s meglátja mindenki, hogy nem kell szégyenkeznünk az Isten gyermekeként. Ámen

Sipos József
református lelkipásztor, Tiszaújlak, Tiszakeresztúr