Ülésezett a KMKSZ Választmánya

2018. február 27., 21:58 , 893. szám

„Ukrajnában az általános helyzet egyre feszültebb és zavarosabb, de bizonyos tendenciák mára már egyértelműen látszanak” – hangsúlyozta Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség február 24-én Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében megtartott választmányi ülésén. A kárpátaljai magyarság helyzetének értékelésén túl a KMKSZ felszólította a kárpátaljai magyarokat, hogy csatlakozzanak a FUEN Minority SafePack kezdeményezéséhez, illetve bejelentették, hogy magyar televízióadás indul Kárpátalján.

A Választmány ülésén szót kért Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja, aki felolvasta az anyaország alaptörvényének a határon túli magyarokkal kapcsolatos cikkelyét, amely értelmében újabb támogatási programokat indított, illetve tett elérhetővé a kárpátaljai magyarság számára is Magyarország kormánya. A főkonzul kiemelte a Köldökzsinór programot, valamint a hadiárvák és hadigondozottak támogatását, amelyekkel kapcsolatos ügyintézéssel a konzulátusok foglalkoznak. A közelgő magyarországi parlamenti választások kapcsán kifejtette: „Nagyon fontos, hogy mindenki éljen alkotmányos jogával.”

Dr. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke az elmúlt választmányi ülés óta eltelt időszak eseményeit összefoglaló beszámolójában az ország helyzetét értékelve elmondta: „Sajnos, számos olyan politikai, gazdasági erő van Ukrajnában, amely érdekeltté vált a kelet-ukrajnai konfliktusnak a fenntartásában mind anyagilag, mind pedig politikailag.” Az elnök úgy látja, hogy az ukrán parlament a jelenlegi összetételében a konfliktus egyetlen megoldásának tűnő, az ENSZ és a nagyhatalmak által már kidolgozott, a minszki egyezményben összegzett megoldási modellt nem fogja elfogadni. Kérdés, hogy a jövőben milyen erővel tud majd nyomást gyakorolni a felekre a nemzetközi közösség.

„Rendkívül éles küzdelem folyik az oktatási törvény kérdésében, ami központi témája lett az ukrán–magyar kapcsolatoknak, és nemzetközi téren is nagy feszültséget okoz” – emelte ki a KMKSZ elnöke. Sikerült elsősorban a magyar kormánynak és a KMKSZ munkájának köszönhetően ezt a kérdést nemzetközi szintre emelni, foglalkozott vele az Európa Tanács és a Velencei Bizottság. Bocskor Andrea képviselőnek köszönhetően ez az Európai Parlamentben is vita tárgya lett. Brenzovics László elmondta, európai vezetőkkel folytatott tárgyalásai során mind megértéssel viszonyultak az ügyünkhöz, és ígéretet tettek arra, hogy ezeket a kérdéseket fel fogják vetni különböző szinteken. Meglepőnek, ugyanakkor reménykeltőnek nevezte azt, hogy az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma is érdeklődik a kárpátaljai magyarság ügye iránt. A KMKSZ elnöke elmondta, hogy találkozott Wess Mitchell európai és eurázsiai ügyekért felelős külügyi helyettes államtitkárral. Ismertette az álláspontunkat és tájékoztatta a kialakult helyzetről Kurt Walkert is, az amerikai kormány ukrajnai ügyekkel foglalkozó különmegbízottját. Rámutatott, hogy a világ közvéleménye nyilvánvalóan abban érdekelt, hogy magyar közösségünk problémái megoldódjanak, mert addig Magyarország, teljesítve alkotmányos kötelezettségeit, blokkolja Ukrajnának a NATO-val és az EU-val tervezett találkozóit. Ez pedig rendkívül kellemetlenül érint mindenkit. Ukrajna Magyarországot oroszbarátsággal, a kárpátaljai magyarságot szeparatizmussal vádolja, természetesen erről szó sincs – mondta az ukrán parlament magyar képviselője, hangsúlyozta: – Egy régi római elvről van szó: Pacta sunt servanda (A szerződéseket be kell tartani).

A KMKSZ elnöke beszélt a 2019-ben esedékes parlamenti és elnökválasztás várható eredményeiről és következményeiről. Illetve arról, hogy mik az esélyei egy idén őszre előrehozott, soron kívüli parlamenti választásnak.

Brenzovics László sikerként értékelte, hogy a „KMKSZ” – UMP-t az ukrajnai pártok közül elsőként felvették a Kereszténydemokrata Internacionáléba, ez nemzetközi védelmet adhat a Szövetségnek. Elmondta továbbá, hogy az anyaországból hozzánk érkező támogatás rendkívüli mértékben megnövekedett. Az idén folytatódik az óvodafelújítási program. Kétmilliárd forintot fordít 2018-ban Magyarország a beinduló iskolafelújítási programra. Folytatódni fog a Keleti Partnerség programja is, amelyre kb. 200 millió forint van az idén elkülönítve. Továbbá felújítanak több mint ötven orvosi rendelőt Kárpátalja-szerte, ugyancsak a magyar kormány támogatásával. Ezek mellett folytatódni fog minden eddigi anyaországi támogatási program is.

Berki Marianna, az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány igazgatója beszámolt a 2016-ban a KMKSZ által létrehozott alapítvány eddigi  működéséről. Elmondta, hogy a gazdaságfejlesztési programon belül meghirdetett kategóriákban 2016-ban 880 vállalkozó, míg 2017-ben 2581 nyert támogatást. 2017 végén meghirdettek egy újabb mezőgazdasági pályázatot, amelyre 2716 pályázat érkezett be a kárpátaljai mezőgazdasági vállalkozóktól, amelyeknek a forrásigénye 4,5 milliárd forint körül van. A pályázatok formai ellenőrzését már befejezték, a napokban el fog kezdődni a helyszíni ellenőrzés és a pályázatok pontozása.

Gulácsy Géza alelnök, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány elnöke beszámolt az általa irányított alapítvány működéséről. Elmondta, hogy a 2017-es programjaikat sikerült lezárni, kifizettek minden pályázót. A tavalyi évben összesen 42 400 pályázatot fogadtak be, amire 1,8 milliárd forintot utalt ki Magyarország. Gulácsy Géza elmondta még, hogy a hivatalos, adó alá eső támogatások után körülbelül 16 millió hrivnya adót fizettek be az ukrán államnak. A pályázók köre tovább fog bővülni az idén, és korrigálni szeretnék a megpályázható összegeket is.

Darcsi Karolina, a KMKSZ politikai-kommunikációs titkára felhívta a figyelmet a FUEN (Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója) Minority SafePack kezdeményezésére, melynek célja, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos területei az európai uniós jog részei legyenek. A kezdeményezéssel akkor foglalkozik érdemben az Európai Bizottság, ha 2018. április 3-ig összesen több mint egymillió hiteles aláírást sikerül összegyűjteni az Európai Unió legalább hét tagállamában. Több mint 600 ezer aláírást sikerült eddig összegyűjteni. A KMKSZ, csatlakozva a kezdeményezéshez, arra kéri a kárpátaljai magyarokat, hogy aláírásukkal támogassák a kezdeményezést. Online aláírhatják a http://jogaink.hu és a http://www.minority-safepack.eu honlapokon. A kezdeményezést nem EU-s állampolgárok is aláírhatják, igaz nem biztos, hogy azokat az aláírásokat figyelembe veszi majd az Európai Bizottság.

A KMKSZ politikai-kommunikációs titkára bejelentette továbbá, hogy a KMKSZ március folyamán egy nagyszabású felmérést fog végezni a kárpátaljai magyarok médiafelhasználási szokásairól, ehhez kérte a Szövetség alapszervezeti elnökeinek segítségét.

A KMKSZ Választmánya végül nyilatkozatban ítélte el az egyes magyarországi pártok által a határon túli magyarok ellen indított gyűlöletkampányt.

Végül az állomáshelyét a napokban elfoglalt új beregszászi magyar főkonzul, Szilágyi Mátyás mutatkozott be a KMKSZ Választmányának.

Badó Zsolt

 

Nyilatkozat

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség felháborítónak tartja és mélységesen elítéli az anyaországi ellenzéki pártok által indított gyűlöletkampányt, melynek kereszttüzébe a határon túli magyarok kerültek. Sajnálatosnak tartjuk, hogy egyes ellenzéki pártok érdemi alternatíva híján az anyaországi és a határon túli magyarok közötti ellentétek szításával kívánnak szavazatokat gyűjteni a közelgő parlamenti választásokon. Szövetségünk úgy véli, a határon túli nemzetrészek, köztük a kárpátaljai magyarság a sok évtizedes elszakítottsága ellenére, mindig is a magyar nemzet része volt, s örömmel fogadtuk a magyar kormány nemzetegyesítési programját. Úgy véljük, hogy a magyar nemzet részeként jogunk van beleszólni abba, hogy a nemzet szekérrúdja milyen irányba mutasson. A mai feszült európai politikai helyzetben különösképpen fontos, hogy az anyaországi és a határon túl élő magyarok összetartozását ne veszélyeztessük, s tovább erősítsük a magyar nemzet egységét, éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy a választásokig hátralévő időben minden határon túli magyar, aki elnyerte a magyar állampolgárságot, mielőbb regisztráljon és éljen szavazati jogával.

A kárpátaljai magyarok nevében köszönjük a Magyar Kormány kiállását és támogatását. Köszönettel tartozunk az ukrajnai oktatási törvény bevezetése elleni küzdelemben nyújtott eddigi erőfeszítésekért, a nehéz gazdasági helyzetben lévő kárpátaljai magyaroknak juttatott gazdasági és szociális támogatásokért. Bízunk benne, hogy a jövőben is olyan kormánya marad anyaországunknak, mely felelősséget visel a határon túli magyarokért is.

A KMKSZ üdvözli a FUEN által indított Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést, az eddig összegyűjtött több százezer támogató aláírás azt bizonyítja, hogy az őshonos kisebbségek ügyének rendezése fontos és különösen aktuális kérdés. Meggyőződésünk, hogy a határon túli magyarok számára kulcsfontosságú a Minority SafePack. Bízunk a kezdeményezés sikerében, s arra buzdítunk mindenkit, hogy csatlakozzon a kisebbségek jogainak védelméről szóló európai aláírásgyűjtéshez!

A KMKSZ Választmánya, 2018. február 24.