Ha most rendeznék az elnökválasztást...

2018. február 28., 18:51 , 893. szám

Ha most kerülne sor az elnökválasztásra, az ukrán polgárok többsége Julija Timosenkóra, az ellenzéki Batykivscsina párt vezetőjére adná a szavazatát – derült ki egy minapi felmérésből. Bár a választásokra ténylegesen csak 2019-ben kerül sor, a politikusok máris „választási üzemmódba” kapcsolnak, azaz gondolataikat és tetteiket hovatovább a közelgő megmérettetési kényszer határozza meg.

A Rejting szociológia csoport felmérése értelmében a választás első fordulójában a megkérdezettek 18,7%-a adná a szavazatát Timosenkóra, míg Petro Porosenko jelenlegi államfőt a válaszadók 15,6%-a támogatná. A többi ismert ukrán politikus támogatottsága a következőképpen alakul: Jurij Bojko – 11,7%, Anatolij Hricenko – 9,7%, Oleh Ljasko – 8,7%, Vagyim Rabinovics – 8,3%, Andrij Szadovij – 6,4%, Oleh Tyahnibok –3,9%, Arszenyij Jacenyuk – 1,7%. A megkérdezettek 15,3%-a adná a voksát más jelöltre.

Az adatokból ítélve Timosenko vezet az ország központi régiójának gyakorlatilag valamennyi megyéjében, illetve a nyugati régió megyéinek egy részében. Emellett az ország szinte valamennyi megyéjében a három legnépszerűbb politikus közé tartozik. Porosenkónak ugyanakkor a nyugati megyék egy részében és Kijevben erősek a pozíciói, míg Bojko a déli és keleti megyék többségében népszerű.

Az előrejelzések szerint Timosenkónak nincs esélye arra, hogy már az első fordulóban elnökké válasszák. A második forduló modellezése Timosenko és Porosenko részvételével azt mutatja, hogy a választók 30%-a kész a Batykivcsina vezetőjére szavazni, míg a hivatalban lévő államfőt 23% támogatná ebben az esetben. Sokatmondó, hogy a válaszadók 28%-a nem menne el szavazni, ha ez a két jelölt jutna a második fordulóba.

Porosenko mindössze három régióban (Vinnicja, Hmelnickij és Csernyivci megyékben) győzne, körülbelül egyenlően oszlanának meg a szavazatok a két jelölt között Rivne, Cserkasszi, Kirovohrad és Donyeck megyékben, valamint Kijevben. A többi 17 megyében Timosenko szerezné meg a győzelmet.

A fenti számok az ukrajnai politikai élet egyetlen szereplőjét sem nyugtathatják meg. Ennek megfelelően ellenzéki és kormányoldalon, a fővárosban és vidéken máris lázasan keresik a szövetségeseket, akikkel a győzelem reményében vághatnának neki a választásoknak.

Kezdetben úgy tűnt, hogy az ukrán állampolgárságától megfosztott Miheil Szaakasvili tavaly őszi hazatérése után ellenzéki oldalon pártja, a Ruh Novih Szil (Új Erők Mozgalma) lehet az az erő, amely körül kikristályosodhat az egyébként rendkívül megosztott ellenzék együttműködése. Rövidesen azonban láthattuk, amint a parlamenti ellenzék politikusai sorra kihátrálnak a volt grúz elnök és Odessza megyei kormányzó mögül. Egyesek szerint ennek oka Szaakasvili sajátos „stílusában” és megosztó akcióiban keresendő, mások azt hangsúlyozták, hogy az ellenzéki politikusok eleve képtelenek a megegyezésre és az együttműködésre. A döntő azonban mégiscsak az lehetett, hogy Szaakasvilinek nem sikerült utcai akcióival jelentős tömegeket mozgósítani, kirobbantani egy újabb Majdant.

Miután nemrég a hontalan politikust kiutasították az országból, az ellenzéknek mindenképpen új vezéregyéniség után kell néznie. Az elmúlt hetekben ellenzéki oldalról többen is utaltak rá, hogy folynak az egyeztetések a választási együttműködés lehetőségeiről, ám mindannyian óvakodtak attól, hogy megnevezzék azt a személyt, aki mögé az ellenzék – de legalábbis a pártok többsége – hajlandó lenne felsorakozni. Ha kizárólag a népszerűségi mutatókból indulunk ki, jelen helyzet szerint Julija Timosenko az egyedüli, aki a győzelem esélyével veheti fel a harcot a hivatalban lévő elnökkel, ám az a körülmény, hogy a neve fel sem merül ebben a vonatkozásban, arra utal, hogy egyelőre túl sokan ellenzik a volt kormányfő közös ellenzéki jelöltként való szerepeltetését. Ez az ódzkodás nem meglepő, hiszen Timosenko neve máig elválaszthatatlan a közvélemény szemében az első Majdan utáni ellenzéki összefogás kudarcától – bár abban Viktor Juscsenko volt elnöknek is jelentős szerep jutott. Fontosabbnak tűnik azonban ebből a szempontból, hogy nem létezik olyan ideológiai alap, amely valamennyi ellenzéki erőnek megfelelne. A politológusok szerint egyedül Porosenko elnök leváltása lehetne az a cél, amely egységbe kovácsolja a széthúzó pártvezéreket. Ám egy ilyen ingatag szövetség legfeljebb az elnökválasztás első fordulójáig tartana ki, ezután az ukrán gyakorlat szerint sokan megpróbálnának kiegyezni Porosenkóval, ami egyenértékű lenne az ellenzéki jelölt kudarcával.

Az elmúlt hetekben-hónapokban szinte állandó beszédtéma az előrehozott választások lehetősége. Egyedül Andrij Parubij parlamenti elnök szajkózza rendületlenül, hogy a mostani törvényhozás kitart 2019 őszéig, valójában a kormányoldalon sem vetik el kategorikusan annak lehetőségét, hogy még a jövő tavasszal esedékes elnökválasztás előtt új parlament alakuljon. Elemzők a jelenség hátterében a két kormánypárt, a BPP és a Narodnij Front között a közös elnökjelölt személyéről folyó alkudozást gyanítják. Mint rámutatnak, Petro Porosenkónak a másodszori sikeres megmérettetéshez szüksége volna arra is, hogy a parlamenti többség határozottan kiálljon mellette, ám ha úgy érzi, hogy nem kaphatja meg a honatyák feltétel nélküli támogatását, elszánhatja magát arra, hogy előrehozza a parlamenti választásokat abban bízva, hogy egy új képviselői testülettől nagyobb odaadásra számíthat. Eközben a jelenlegi képviselők egy jelentős részének nem lenne könnyű előrehozott parlamenti választás esetén az újraválasztott államfő támogatása nélkül megőrizni a mandátumát. Ily módon valóban nem kizárt, hogy az előrehozott választások elképzelése valójában az elnöki adminisztrációtól származhat, ahol így próbálják kordában tartani a kormánypárti politikusokat.

(pravda.com.ua/unian.ua/zn.ua/ntk)