A Gazprom az ukrán tranzitgáz-szerződések felbontására készül

2018. március 2., 18:32

A Gazprom kénytelen elindítani a stockholmi döntőbíróságon a tranzitgáz ukrajnai szállításáról szóló szerződések felbontását célzó eljárást – közölte Alekszej Miller, az orosz állami gázvállalat vezérigazgatója a sajtóval pénteken.

„A kettős mércét alkalmazó stockholmi döntőbíróság aszimmetrikus döntést hozott a Naftogaz Ukrainival megkötött tranzitgáz-szállítási szerződésekről. Döntése jelentősen megbontotta a feleknek a szerződésekkel kapcsolatos érdekegyensúlyát” – mondta Miller.

„A döntőbírók döntésüket az ukrán gazdaság állapotának erős romlásával indokolták. Határozottan ellenezzük, hogy a mi számlánkra rendezzék Ukrajna gazdasági problémáit. Ilyen helyzetben a Gazprom számára a szerződések hatályának fenntartása gazdasági szempontból nem célszerű és nem kifizetődő” – tette hozzá.

Alekszandr Medvegyev, a Gazprom vezérigazgató-helyettese csütörtökön közölte, hogy a Gazprom visszafizette a Naftogaznak a márciusi gázszállításért járó díjat és a szállítást nem kezdi meg az érvényes szerződés egyeztetett kiegészítése nélkül.

Andrej Kobolev, a Naftogaz vezérigazgatója a lépést a bírósági döntés végrehajtása megtagadásaként értékelte. Közölte azt is, hogy az Oroszországból érkező gázszállítmányok leállása miatt Ukrajnában gázhiány lépett fel, ami miatt március 6-ig korlátozni kell a fogyasztást.

A stockholmi döntőbíróság február 28-án 2,56 milliárd dollár kifizetésére kötelezte a Gazpromot a Naftogaz Ukrainival megkötött tranzitszerződése alulteljesítése miatt. Az orosz gázvállalat közölte, hogy nem ért egyet a határozattal, és a törvénnyel összhangban álló eszközökkel megvédi jogait.

Ezzel kapcsolatban Petro Porosenko elnök kilátásba helyezte, hogy Kijev a Gazprom eszközeinek lefoglalására fog törekedni, ha az orosz fél nem tartja magát stockholmi bíróság határozatához.

Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke aggodalmát fejezte ki a gázszállítás körül kibontakozott orosz–ukrán vita miatt, amelyről Kijevtől kapott tájékoztatást és kifejezte arra való készségét, hogy közvetítsen a felek között.

A tranzitvezetéket üzemeltető Ukrtranszgaz közölte, hogy a Gazprom „felelőtlen” lépései veszélybe sodorták az európai és az ukrán fogyasztók ellátását.

(MTI)