A Pentagon jóváhagyta a páncéltörő rakétarendszerek eladását Ukrajnának

2018. március 2., 15:54

Az amerikai védelmi minisztérium jóváhagyta a Javelin típusú, korszerű páncéltörő rakétarendszerek eladását Ukrajnának 47 millió dollár értékben.

A Pentagon által kiadott közlemény szerint a javasolt fegyverügylet nem fogja megváltoztatni a térség katonai egyensúlyát. „A Javelin rendszer hozzásegíti Ukrajnát hosszú távú védelmi kapacitásának megteremtéséhez, hogy megvédhesse szuverenitását és területi épségét, a nemzeti védelmi követelményeinek eleget téve” – áll a Pentagon tájékoztatójában, amely szerint az ukrán kormány jelezte, hogy 210 páncéltörő rakétát és 37 rakétaindító egységet akar vásárolni az Egyesült Államoktól.

A Javelin (gerely) rakétarendszert a világ leghatékonyabb páncéltörőjeként tartják számon. A rakéta az indítás után mintegy 150 méteres magasságba emelkedik, majd felülről csap le, a harckocsik páncélzata ugyanis a tetejükön a legvékonyabb.

A Javelin olyan védelemmel ellátott harckocsik ellen is hatékony, amelyek a rakétát még becsapódás előtt meg tudják semmisíteni. A Javelin rakétáknak ugyanis tandem elrendezésű robbanófejük van, amelyben a kisebb rész a reaktív védelem működésbe lépésének semlegesítésére való, a nagyobb pedig ezután felrobbantja a célpontot.

Donald Trump amerikai elnök a múlt év végén hagyta jóvá, hogy ilyen típusú rakétarendszereket szállítson az Egyesült Államok Ukrajnának. A döntésre Moszkva heves tiltakozással reagált.

(hirado.hu/MTI)