Újabb kisebbségi jogfosztás Ukrajnában

Bocskor Andrea sajtóközleménye

2018. március 2., 12:55

2018. február 28-án az ukrán alkotmánybíróság formai okokra hivatkozva alkotmányellenesnek minősítette és hatályon kívül helyezte az Ukrajna törvénye az állami nyelvpolitika alapjairól című jogszabályt. A 2012-ben elfogadott nyelvtörvény 18 ukrajnai nyelvet, beleértve a magyart is, regionális vagy kisebbségi nyelvvé nyilvánított és a megyei, járási, helyi önkormányzatok szintjén biztosította azok használatát az államnyelv mellett, azokban a régiókban ahol a fenti nyelvek beszélőinek aránya elérte a lakosság 10 százalékát.

A 2012-es nyelvtörvény eltörlésére már 2014 februárjában is kísérlet történt, viszont az országban kialakult válsághelyzet miatt akkor nem helyezték hatályon kívül. 2016 óta több nyelvtörvénytervezet megjelent, ezek mindegyike az ukrán nyelvet helyezi előtérbe, a kisebbségi nyelvek használatának rovására.

Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő a nyelvtörvény eltörlése kapcsán elmondta: „Az ukrán kormány egyre erőteljesebb politikát folytat annak érdekében, hogy asszimilálja, nemzetiségi jogaiban korlátozza az ország területén elő kisebbségeket. Miután döntöttek a már meglévő, jól működő oktatási intézményrendszer felszámolásáról, most újabb támadást intéztek a nemzeti kisebbségek szabad anyanyelvhasználata ellen. Elkeserítő mindaz, ami Ukrajnában zajlik, hogy az országban élő európai uniós kisebbségek szerzett jogait folyamatosan szűkítik, jogfosztott harmadrangú állampolgárrá akarják tenni a magyarokat saját szülőföldjükön”.

Brüsszel, 2018. március 2.