Sinka István: Hókorona

2018. március 7., 09:04, 894. szám

Kis virágaimat,

nagy hókoronámat,

neked adom,

szép asszonyom,

volt tengertúli lánynak.

 

Viseld díszeim e napon,

de jól viseld, vigyázz nagyon:

minden virág

töviset ád

útjain e világnak.

Másikat úgy adom oda:

nem tudom, a hókorona

illik-e Máriának.

 

Tűz e korona belseje,

bánat van oda írva,

nagy, mint a hold.

S akié volt,

sajogva száll a sírba.

 

Hókorona, ki viseli,

mennyei kedve támad.

Szép asszonyom,

neked adom,

ne maradj haloványnak.

 

 

Sinka Istvánnak eddig ismeretlen versét, az itt olvasható Hókoronát publikálta nemrég a Hitel című folyóirat. Ebből a közlésből kiderül a vers születésének oka és ideje, hogy a mű László Gyulánénak szól, és1951 februárjában vetette papírra a költő.

„Virág és bók helyett sok szeretettel küldi ezt a verset László Gyulánénak, Marica asszonynak: Sinka Pista.” Ezt írta költeményéhez a szerző kísérőül még, a válasz pedig 1951. március 11-én született meg. Így néz ki: „Kedves Sinka Pista! Nagyon szépen köszönöm a gyönyörű születésnapi ajándékot. Higgye el, igazán nagy-nagy örömöt szerzett vele nekem. Szégyellem, hogy nem írtam hamarabb, pedig rögtön másnap akartam már írni, de valahogy mindig olyankor jutott eszembe, mikor éppen nem voltam otthon. Még egyszer nagyon szépen köszönöm. Sok üdvözlettel: László Gyuláné.”

Ennyi a levélváltás. Ami pedig a verset illeti, mindenki láthatja különlegességét, azt a Sinka Istvánra jellemző sajátos látásmódot, mely ebben az esetben egy „hókoronában” csúcsosodik ki. Egy egészen egyedi virágcsokorban, hogy „Marica asszony” „ne maradjon haloványnak”…

Penckófer János