Újabb hamis bombariadó volt Lembergben

2018. március 10., 11:42

A névtelen telefonáló március 9-én értesítette a helyi hatóságokat arról, hogy bomba van a lembergi (lvivi) vasútállomáson – jelentette az UNIAN.

Szvitlana Dobrovoljszka, a lemberg megyei rendőrség szóvivője az esettel kapcsolatban elmondta a hírügynökségnek, hogy délután 17:04 órakor kapták a hatóságok az anonim telefonhívást a bombariadóról. A riasztás nyomán a vasútállomásra kivonultak a tűzszerészek, a kutyás rendőrök és a nyomozók.

Az állomásról 360 dolgozót és utast kellett evakuálni. Az állomásépület és a környező terület átvizsgálása mintegy két és fél óráig tartott, a hatóságok nem találtak robbanószerkezetet – közölte Dobrovoljszka. A rendőrök megindították a nyomozást a telefonáló személyazonosságának megállapítására, ellene büntetőeljárás kezdődhet.

A vasútállomáson az esti órákban helyreállt a forgalom. A Lembergi Vasút sajtóközpontja semmit sem közölt arról, hogy okozott-e fennakadást a vonatok közlekedésében a hamis riadó.

Az UNIAN emlékeztet, hogy március 8-át megelőzően három lembergi üzletközpontban is bombariadó volt. A megyei rendőrség kommunikációs osztályának tájékoztatása szerint a bombariadóra figyelmeztető orosz nyelvű elektronikus levél a város biztonsági központjának címére érkezett.

(unian.ua/Kárpátalja)