Kialakult az elődöntő mezőnye

Labdarúgás

2018. március 14., 08:16 , 895. szám

A mögöttünk maradt hét végén a negyeddöntőket bonyolították le a megyei labdarúgó téli kupa küzdelemsorozatában, így már csak négy csapat bízhat a trófea elhódításában.

A korábbi évektől eltérően az időjárási körülmények nem igazán szólhattak bele a mérkőzések lefolyásába, hiszen a találkozóknak helyt adó nagyszőlősi és szerednyei műfüves helyszíneken igazán ideális körülmények között léphettek pályára a csapatok.

Szerednyén a sorozat legnagyobb favoritjának számító Minaj semmi esélyt sem hagyott az FC Polena számára, és 4-0-ra nyerve jutott a legjobb négy közé.

A másik párharcban a hazai Szerednye a rendes játékidőben 1-1-re végzett az Ungvári FC-vel szemben, majd büntetőkkel 4-3-ra nyerte a találkozót.

Nagyszőlősön a Zariccsjai FC 2-1-re bizonyult jobbnak az Ökörmezői Verhovinánál, míg a házigazda Nagyszőlős 3-1-re nyert az Ilosvai Buzsora ellen.

Az elődöntőben így Minaj Zariccsjával, Szerednye Nagyszőlőssel találkozik a fináléba jutásért.

(felvégi)