Utánpótlástornát szervezett a konzulátus

Nemzetközi Petőfi Sándor Kupa

2018. március 14., 16:42 , 895. szám

Első alkalommal szervezett labdarúgó utánpótlástornát Magyarország Beregszászi Konzulátusa közösen a Beregszászi Járási Labdarúgó-szövetséggel a 14 éves korosztály számára, hogy ezáltal is építse a két határ menti régió közötti együttműködést. Az influenzajárvány ellenére két magyarországi és tíz kárpátaljai csapat vett részt a tornán, melyet a Beregvidék ISE csapata nyert meg, második helyen nagy meglepetésre – a Vereckei-hágó melletti Verebes (Verbjazs) csapata végzett, a bronzérmet pedig az FC Munkács LA utánpótlás gárdája szerezte meg.

A tornára benevező 12 csapatot négy selejtezőcsoportba sorsolták, majd március 10-én a Jánosi Középiskola műfüves labdarúgópályáján nyitották meg ünnepélyesen a tornát, ahol a főszervező Kulcsár Ferenc beregszászi magyar konzul, a versenybíróság tagja mondott köszönetet a csapatvezetőknek és a polgármestereknek, akik az esős idő ellenére is eljuttatták a csapatokat a torna helyszínére. Majd a gyerekektől sportszerűséget kért, annál is inkább, mert a pályák vizesek, és bemutatta a verseny lebonyolításáért felelős ötfős versenybíróság többi tagját: Dobsa Istvánt, a KMKSZ ISZ elnökét, Tiszakeresztúr polgármesterét, Tóth Győzőt, a Beregszászi Járási Tanács képviselőjét, Sin Józsefet, a Beregszászi Járási Tanács elnökét, Olekszandr Csehilt, a Beregszászi Járási Labdarúgó-szövetség elnökét. Külön köszönetet mondott Bíró Tibornak, a helyi Helikon Hotel tulajdonosának a támogatásért.

A csapatokat köszöntötte Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul, aki elmondta: „A foci összeköt bennünket, nagyon fontos része nemzeti és európai identitásunknak. Itt, ebben a térségben focinemzetek élnek, olyan labdarúgók születtek hosszú évtizedek óta, amióta a foci létezik, akik hírnevet szereztek hazájuknak. Azt szeretnénk, ha ez a mai nap is hozzájárulna a későbbi labdarúgó-karrierekhez és mindenkinek az egészségéhez, mert a sport az egészség záloga.”

Sin József, a Beregszászi Járási Tanács és a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke köszöntő beszédében elismeréssel szólt a beregszászi konzulátus kezdeményezéséről, majd a fiataloknak jó és eredményes játékot kívánt. Bejelentette, hogy a Beregszászi járás vezetése nagyon fontosnak tartja a sportot, ennek jegyében az idén több újabb műfüves labdarúgópálya kiépítését tervezik.

A torna két helyszínen, Jánosiban és Beregdédában zajlott, ahol részt vett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpa SC és Fehérgyarmat SE utánpótlás csapata, valamint tíz kárpátaljai csapat: Izsnyéte, Nagydobrony, Visk, Verebes (Verbjazs), Kőrösmező, a Técsői Sportiskola, az FC Munkács Labdarúgó-akadémia, valamint a Beregszászi Ifjúsági Sportegyesület két csapattal, ők a 14 éves korosztály mellett a 13 évesek csapatával is beneveztek, illetve a Beregszászi járás fiataljaiból is összeállt egy válogatott. A kétnapos torna fordulói után a Beregvidék ISE 14 évesek csapata és a Munkácsi Labdarúgó-akadémia jutott az első elődöntőbe, ahol nagy küzdelemben a beregszásziak a második félidőben négy góllal felülmúlták ellenfeleiket. A másik elődöntőben nagy meglepetésre az amatőr játékosokból álló FC Verbjazs csapata 2-0-ra legyőzte Visk gárdáját. Ezután a harmadik helyért Munkács csapata 4-2-re verte a Visk FC-t, és megszerezte ezzel a bronzérmet. A döntőre Verebesnek elfogyott a szerencséje, és a hazai csapat könnyedén győzött 5-1-re. Így az első Nemzetközi Petőfi Sándor Kupa győztese a Beregvidék ISE lett.

dózsa