Március 25-én állunk át a nyári időszámításra

2018. március 18., 13:03 , 896. szám

Ukrajnában március 25-ére virradóra állítják át az órákat a nyári időszámításra – jelentette a mukachevo.net a kormány rendelete nyomán.

A miniszteri kabinetnek a portál által idézett közleménye emlékeztet, hogy az átállásra immár több mint két évtizede március utolsó vasárnapján kerül sor.

Vasárnap hajnalban kijevi idő szerint 3:00 órától veszi kezdetét a nyári időszámítás. Az órák mutatóit ekkor egy órával kell előrehúzni. Aznap tehát egy órával kevesebbet alhatunk.

Az ICTV Fakti című hírműsora szerint jelenleg a világ több mint 100 országában alkalmazzák a nyári, illetve a téli időszámítást. Ugyanakkor az elmúlt években több ország is lemondott az eljárás alkalmazásáról, legutóbb Törökország.

Emlékezetes, hogy 2012-ben kis híján Ukrajna is úgy határozott, hogy megszünteti az óraátállítást és a nyári időszámításnál marad, ám a parlament végül visszavonta korábbi erre vonatkozó határozatát.

Az óraátállítás legnagyobb előnyeként az energia-megtakarítást említik, emellett pedig azt emelik ki, hogy hosszabb ideig élvezhetjük a természetes megvilágítás örömét. A szakemberek egy része viszont úgy véli, hogy az évi kétszeri átállás sokaknál egészségügyi problémákat okozhat, ezért az óraátállításból összességében több kár, mint haszon származik.

A mukachevo.net emlékeztet, hogy 2017. október 29-én állt át az ország a téli időszámításra.

(mukachevo.net/fakty.ictv.ua/pontosido.com/Kárpátalja)