Magyar házakat adtak át Munkácson és Rahón

Bővült a Szent István Líceum

2018. március 23., 14:38 , 897. szám

A Magyar Házak Kárpátalján program keretében dr. Grezsa István kormánybiztos március 23-án avatta fel a Munkácsi Szent István Líceum bővítése céljából megvásárolt Margitics utcai ingatlant a Latorca parti városban. Március 24-én pedig Rahón adta át a 84 millió forintos magyar állami támogatással épült Magyar Házat, amely a Felső-Tisza-vidék szórványmagyarságának megmaradását szolgálja majd. Tudósításunkban a munkácsi avatóünnepségről számolunk be, ahol dr. Grezsa István kormánybiztost az általa vezetett kormányzati szerv Magyar Ház programjáról kérdeztük.

Az ünnepélyes szalagátvágás előtt Kristofóri Olga, a Munkácsi Szent István Líceum igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd dr. Grezsa István mondott köszöntőbeszédet, Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke pedig megáldotta a birtokba vett épületet. A megnyitóünnepségen jelen volt még Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, valamint a líceum diákjai és tanárai.

Az új épület megvásárlásával két fontos feladatot is meg lehet majd oldani. Az egyik a líceum bővítése – hisz kis tantermekre még szüksége volt az iskolának –, illetve magyar közösségi házként bármilyen magyar kulturális rendezvényre felajánlják a líceum nagytermével együtt – mondta el tudósítónknak Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, aki hangsúlyozta, hogy az épület óriási előnye az, hogy közvetlenül a líceum új épületszárnya mellett van, így azzal együtt már sok embert megmozgató, fontos konferenciák megszervezésére is alkalmas lesz, kiegészülve a líceum konyhájával és éttermével.

Kristofóri Olga, a Munkácsi Szent István Líceum igazgatója elmondta, hogy a megvásárolt családi házat és az iskola új szárnyát egy folyosóval kötik majd össze. Nagyon fontos az új ingatlan udvara, ahol jó idő esetén megtartják majd a testnevelésórákat. Ezenkívül a szakkollégiumoknak, szakköri foglalkozásoknak ad majd helyet az új épület, lehetőséget teremt a csoportbontásokra, amit eddig hely hiányában nem tudtak megvalósítani. Illetve a tanórák utáni közösségi életnek is az új épület lesz a színtere. Az új ház hasznos tere 200 m2, a belső átalakítását még ezt követően végzik majd el.

Dr. Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa tudósítónk kérdésére válaszolva elmondta: „Közel 80 millió forintos magyar állami támogatásról van szó, amely nemcsak az épület megvásárlását, hanem a szükséges átalakításokat is tartalmazza. A Magyar Házak Kárpátalján program keretében megvalósult beruházást továbbiak követik. Mint már említettük, március 24-én Rahón került átadásra egy 500 m2 -es magyar kulturális centrum. Ungváron ugyancsak két magyar kulturális centrum épül: az egyik a KMKSZ megyei székházának ad otthont – ráadásul mellette még egy műemlék épületet is felújít a magyar állam a református templommal szemben. Valamint a Kárpáti Igaz Szónak is új helyet fog biztosítani a május 4-én átadásra kerülő másik ungvári kulturális központ. Folyamatban van Nagydobronyban az egykori jegyzőház felújítása, amely a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének tulajdonába került. Ezeken túl olyan történelmi épületeket is készek vagyunk rendbe hozni, mint a Beregszászi Bethlen–Rákóczi-kastély, vagy a Perényi-kastély Nagyszőlősön. Ott akár hajlandóak vagyunk építeni a járási oktatási hivatalnak egy irodahelyiséget is, hogy ki tudjanak költözni a kastélyból. Örülnénk, ha itt, Munkácson a Rákóczi-kastélyban is egy történelmi kiállítást nyithatnánk az ungvári kiállítás sikerén felbuzdulva, amely ott, a várban jelenleg is megtekinthető – mondta el lapunknak dr. Grezsa István kormánybiztos az általa vezetett kormányzati szerv Magyar Ház programjáról.

Badó Zsolt