Mágiával az igazságszolgáltatás ellen

2018. március 23., 17:08

Csütörtökön, március 22-én furcsa dologra lettek figyelmesek az Ökörmezői (Mizshirja) Járási Bíróság folyosóján.

Az épület második szintjén az egyik bírósági terem előtt a padlón mák és só volt szétszórva. Az intézmény munkatársai megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, és megállapították, hogy az egyik mellékhelyiségből kijött egy nő, aki elképzelhetően ott készült fel a kuruzslásra, majd az egyik bíró fogadószobája előtt szétszórt valamit. Ezt igyekezett észrevétlenül tenni, mert nyilván sejtette, hogy tettét rögzítik – közölte a bíróság sajtószolgálata.

Köztudott, hogy a máknak mágikus erőt tulajdonítanak és előszerettel használják különböző rontásokhoz, általában szerelmi kötésekhez vagy az illető személy éberségének elaltatása céljából.

Az igazságszolgáltatásra való nyomásgyakorlásért bűnvádi felelősségre vonás jár. A Btk. 376. cikkelyének 1. része alapján 50 adómentes minimáljövedelem összegének megfelelő bírság róható ki vagy 2 évig terjedő javítómunkával vagy 6 hónapig tartó szabadságvesztéssel büntethető.

Ezenkívül az Adminisztratív Jogsértések Kódexe 185. cikkelyének 1. része alapján a bírósági dolgozókkal szembeni tiszteletlenségre utaló bárminemű tett elkövetéséért 850–2550 hrivnya összegű bírság szabható ki.

(mukachevo.net/RV)