Lengyel külügy: Varsó nem törekszik megválogatni Ukrajna hőseit

2018. március 26., 08:59

Lengyelország Külügyminisztériuma alaptalannak nevezte azokat a vádakat, melyek szerint Varsó igyekszik megválogatni a hősöket Ukrajna számára – jelentette ki Bartosz Cichocki külügyminiszter, akit a Wpolityce lengyel internetes kiadvány alapján a Jevropejszka Pravda idéz.

„Teljességgel alaptalan a feltételezés, hogy Varsó meg akarja válogatni a hősöket Ukrajna számára, vagy befolyást akar gyakorolni az ukrán tankönyvek tartalmára” – jelentette ki.

Hozzátette ugyanakkor: Lengyelország kormánya soha nem egyezik bele abba, hogy a lengyeleket megfosszák a joguktól, hogy eltemessék hozzátartozóikat.

Bartosz Cichocki, aki az Izraellel folytatott történelmi és jogi párbeszédre létrehozott kormányközi csoport vezetője, arra a kérdésre, hogy miért nem alakult hasonló csoport Ukrajna vonatkozásában, közölte, hogy Kijevben nem váltott ki érdeklődést az a lengyel javaslat, hogy hozzanak létre „politikai mechanizmust mindazon kérdések rendezésére, amelyekkel kapcsolatban mindkét félnek vannak elvárásai vagy követelései, mint például a földi maradványok felkutatása, az exhumáció, az ünnepek méltatása vagy a kulturális javak visszatérítése”.

Úgy vélte, Lengyelország nem egyezhet bele egy bizottságba, amely csak a Nemzeti Emlékezet Intézetre vonatkozna.

„Annál is inkább, mivel amikor 2015-ben elfogadták a történelmi törvénycsomagot, senki nem ajánlott fel nekünk egyetlen kétoldalú bizottságot sem, bár Varsó ez alatt a két év alatt politikai csatornákon nem egy alkalommal felhívta a figyelmet ezekre a törvényekre, kérte észrevételeink figyelembe vételét” – jelezte Cichocki.

Mint fogalmazott, Andrzej Duda lengyel elnök azzal, hogy a „történelmi” törvényt alkotmánybírósági kontrollra küldte, úgy is „olyasmire volt képes, amire ukrán kollégája, Petro Porosenko nem”.

Emlékezetes, hogy Andrzej Duda lengyel államfő február 6-án aláírta azt a lengyel törvényhozás mindkét háza által elfogadott jogszabály-módosító indítványt, amely egyebek mellett büntetni rendeli az országban az ukrán nacionalisták által elkövetett bűncselekmények tagadását, egyben megküldte a dokumentumot normakontrollra az alkotmánybíróságnak. Ukrajna korábban felszólította a lengyel államfőt, hogy ne írja alá a törvényt.

(eurointegration.com.ua/Kárpátalja)