Potápi: A szülőföldjükön boldoguló fiatalok a magyar jövőt erősítik

2018. március 28., 09:27, 897. szám

A fiatalok a szülőföldjükön megszerzett tudással és helyben való érvényesülésükkel a magyar jövőt erősítik – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol köszöntőt mondott a 2015 – a külhoni magyar szakképzés éve program keretében megvalósult fejlesztések átadásán múlt csütörtökön.

Potápi Árpád János köszöntőjében A külhoni magyar szakképzés éve program célkitűzéseiről, eddigi eredményeiről és a jövőben tervezett fejlesztéseiről szólt, rámutatva: a program célkitűzése a külhoni magyar fiatalok szülőföldön való boldogulásának elősegítése.

„Ma a Kárpát-medencében nincs olyan jelentős szakképző intézmény, amelyet ne támogatott volna a Miniszterelnökség államtitkársága” – mutatott rá Potápi Árpád János, hozzátéve: az idei évre a program folytatására 300 millió forint áll rendelkezésre, ebből az összegből 70 millió forint jut a Felvidékre.

A dunaszerdahelyi magyar tanítási nyelvű szakközépiskola tavaly 30 millió forint összegű támogatást kapott, ennek segítségével valósultak meg a csütörtökön ünnepélyes keretek között átadott fejlesztések, amelyek leginkább számítástechnikai berendezések, illetve más taneszközök voltak.

(MTI/Kárpátalja)