Fiatal zseni: kárpátaljai tanuló vesz részt az USA-beli Genius Olympiad 2018-on

2018. április 3., 17:32

A huszti járási szeklencei (Сокирниця) középiskola egyik végzős tanulója, Valentin Frecska már több éve megnyeri az országos biológia- és ökológiaversenyeket. Ezenkívül állandó résztvevője a Kisakadémia versenynek.

Olha Szabados, a fiú tudományos vezetője elmondta, hogy a tehetséges diák eddigi legkiemelkedőbb eredményei az országos tudományos-technikai Intel eko Ukrajna 2018 és a Tunéziában megrendezett Ifest nemzetközi mérnöki és technológiai versenyeken elért első helyezés. Az utóbbin a fiatal saját maga által kidolgozott technológiáját mutatta be, melynek segítségével lehullott levelekből készített papírt.

Valentin Frecska előtt két megmérettetés is áll. Legközelebb Kenyában vesz részt egy nemzetközi ökológiai versenyen, júniusban pedig egyenesen az USA-ba utazik, ahol sikeres technológiai védés esetén tanulmányi ösztöndíjban részesülhet.

(mukachevo.net/VV)