A gólok mellett a húsvéti versért is járt ajándék

Tizedik húsvéti focikupa Beregdédában

2018. április 4., 09:52 , 898. szám

A KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete (KMKSZ BKSZ) március 30-án tizedik alkalommal szervezett nagypénteken kispályás labdarúgótornát. A sporteseményre a tavalyi évhez hasonlóan a dédai futballklub műfüves futballpályáján került sor ifjúsági, felnőtt és öregfiúk kategóriában.

A tizedik, jubileumi tornára stílszerűen tíz csapat nevezett be az idén. Főszervezőként Sin József, a Beregszászi Járási Tanácsnak és a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének az elnöke köszöntötte a csapatokat, valamint Egressy István, Beregdéda polgármestere, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke.

A tornára a beregszászi járási települések mellett neveztek a Munkácsi járásból és a huszti járási Viskről is csapatok. Az ifi korcsoportban a több településről Sin József által verbuvált és irányított Kárpátalja nevű csapat végzett az első helyen, amely a döntőben a nagyberegieket múlta felül. A harmadik és negyedik helyen Visk, illetve Beregdéda végzett.

A felnőtt korosztályban a tavalyi év után megvédte első helyezését a zápszonyi csapat, amely nagyon jó játékkal tudta legyőzni Nagybégányt.

Az öregfiúk között a legtávolabbról jött viskiek voltak a legjobbak, akik a döntőben a nagybégányiakat múlták felül, a harmadik pedig a beregdédai szeniorgárda lett.

A nap végén minden résztvevő, több mint száz játékos jóízűen fogyasztotta a sült halat olajban sült krumplival.

A győztes és helyezett csapatok kupákat, okleveleket és a húsvéti ünnepet idéző különdíjakat vehettek át Sin József főszervezőtől és Kopasz János beregszászi magyar konzultól, valamint Olekszandr Csehiltől, a Beregszászi Járási Labdarúgó-szövetség elnökétől.

A torna legjobb játékosának ifi kategóriában a viski Ruszlán Korpint, a felnőttek között a zápszonyi Doktor Ferencet, az idősödő korosztályból pedig az ugyancsak Viskről érkezett Munkácsi Józsefet választották, akik  különdíjakat vehettek át.

dózsa