Ismét Kárpátalján tekinthető meg Holló Katalin grafikusművész kiállítása

2018. április 4., 12:39 , 898. szám

Holló Katalin neve nem ismeretlen szűkebb pátriánk közössége előtt. Az alkotó műveit 2017-ben több helyen is volt lehetőségünk megcsodálni. A kárpátaljai körút után az alkotások Ukrajna különböző nagyvárosaiban is kiállításra kerültek, többek között Kijevben, Lembergben és Csernyivciben. Március 28-án, lezárva az ukrajnai körutat, ismét az ungvári főkonzulátuson állították ki a nagyszerű alkotásokat.

A 16 válogatott grafika bemutatójának ünnepélyes megnyitóján az egybegyűlteket Kuti László első beosztott ungvári magyar konzul köszöntötte, aki jelképesnek nevezte, hogy épp a húsvét előtti nagyhéten szervezték meg a kiállítást. Mint mondta, a keresztyén kultúrában a nagyhét fontos szerepet tölt be, s majdnem minden napjához kötődik valamilyen hagyomány vagy szokás. A művész alkotásaiban a keresztyén kultúra és egész emberi létünk rejtett momentumai felfedezhetőek, ezért is időzítették a kiállítás megnyitását a nagyhét szerdájára.

Buhajla József ungvári magyar főkonzul beszédében elmondta, hogy a konzulátus örömmel szervezte e kimagasló tehetségű művész alkotásainak kiállításait Ukrajna-szerte. Szerinte az alkotások minden alkalommal képesek valami újat mondani a közönség számára. Ezért nem elég csak egyszer megcsodálni őket.

A köszöntéseket követően maga az alkotó szólt a közönséghez, aki egyebek mellett beszélt életéről és pályafutásáról. Elmondta, hogy tanulmányait többek között Ungváron végezte, s az itt töltött évek meghatározóak voltak egyéni látásmódja kialakulásában. A tiszasalamoni születésű Holló Katalin évtizedekig keramikusként dolgozott, ám bevallása szerint a tollrajz mindig is közel állt a szívéhez. Elmondása szerint grafikáiban világnézetét igyekszik bemutatni, minden alkotása szíve legmélyéről tör fel, mindegyiket aprólékos pontossággal készíti el, így közvetíti a nagyvilág felé gondolatait.

A nem mindennapi kortárs művészeti alkotásokat az ungvári főkonzulátus épületében tekinthetik meg.

A megnyitót a Sodró együttes tette színesebbé népzenei koncertjével, melynek során az összmagyarság színes hagyományvilágát idézte fel a nagyérdemű előtt.

VE