A magyar állam támogatásával épül kulturális központ Sepsiszentgyörgyön

2018. április 4., 08:47 , 898. szám

A magyar állam négymilliárd forintos támogatásával épül kulturális központ a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön – írta múlt pénteki számában a Háromszék és a Krónika napilap Antal Árpád polgármester előző napi bejelentésére hivatkozva.

A polgármester szerint a magyar kormány szerdán döntött a sepsiszentgyörgyi központ felépítésének támogatásáról. A három év alatt felépülő épületegyüttesbe a Tamási Áron Színház, a Bod Péter megyei könyvtár és az Erdélyi Művészeti Központ költözhet majd be.

Antal Árpád elmondta: a művészeti komplexum a XXI. századnak megfelelő körülményeket teremt a három intézmény számára, és a városkép szempontjából is jelentős változást hoz. Egy olyan területre építik ugyanis fel, ahol most a helyi tömegközlekedési vállalat garázsai állnak.

A polgármester hozzátette: a budapesti támogatás keretösszeg, pontos költségekkel egyelőre nem lehet számolni, mert a tervek nem készültek még el.

A magyar kormány három év alatt folyósítja a támogatást, és az építkezés várhatóan jövő tavasszal kezdődhet el.

(MTI/Kárpátalja)