A művészet a kiteljesedés egyik fontos eszköze

Kulturális rendezvénysorozat Magyarország Beregszászi Konzulátusának szervezésében

2018. április 8., 15:15, 899. szám

Magyarország Beregszászi Konzulátusa egy olyan kulturális ren­dez­vény­so­ro­za­tot indított el, amelynek keretében a kárpátaljai magyar kép­ző­mű­vészeknek kínál bemutatkozási lehetőséget. A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitójára 2018. április 6-án került sor a konzulátus kiállítótermében, ahol elsőként a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága alkotóinak munkáit mutatják be.

Az eseményt Beke Mihály András beregszászi magyar konzul nyitotta meg, aki elmondta, hogy a konzulátus több rendezvényt tervez a jövőben megvalósítani, s az első ezek közül – amely a nyitó eseménye a rendezvénysorozatnak – az a reprezentatív tárlat a kortárs kárpátaljai magyar képzőművészek alkotásaiból, amely a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságával partnerségben jött létre.

Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul beszédében kiemelte: „A Révész Imre Társaság az a művészeti tömörülés, amely Kárpátaljának az igen gazdag művészeti hagyományait fogja össze. Ez az a társaság, amely a táj szépségeit történelmi és időbeni síkokban különböző hagyományok mentén, különböző irányzatokat összefogva megjeleníti.” Az adminisztratív, közigazgatási teendők mellett egy konzuli misszió feladata kell, hogy legyen a kultúra értékeinek bemutatása és a különböző régiók, országok alkotói közösségeinek összekötése a kulturális diplomácia eszközeivel. A főkonzul úr hangsúlyozta, hogy a továbbiakban ezt a feladatot a konzulátus szeretné felvállalni, ezzel egyrészt segíteni a kárpátaljai képzőművészek tevékenységét, műveik bemutatását, másrészt magyarországi alkotók munkáit bemutatni a helyi nézőközönségnek. A tárlat a konzulátus kiállítótermében tekinthető meg, de a későbbiekben más helyeket is szeretnének igénybe venni, mint például a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, ahol szinte állandó jelleggel tekinthetők meg kiállítások.

Kulin Ágnes, a Révész Imre Társaság elnöke dicséretesnek tartja a konzuli misszió ezen kezdeményezését, hogy egy új programsorozatot indít el, amely lehetőséget nyújt a külhoni, kárpátaljai művészek alkotásainak bemutatására. „Úgy gondolom, hogy a konzulátus vonzáskörében a kárpátaljai művészet olyan helyekre és olyan személyekhez juthat el, akikhez eddig talán nem” – mondta Kulin Ágnes.

A Révész Imre Társaság 1990-ben alakult, jelenleg 23 aktív tagból áll. A kiállításon 15 alkotó munkája tekinthető meg, amelyeken át tökéletesen látható, mennyire sokszínű a kárpátaljai művészeti élet.

Báder Alexandra