Folytatjuk a harcot jogaink védelmében

A KMKSZ XXIX. közgyűlése

2018. április 11., 10:18 , 899. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a magyarságot érő támadások közepette is elkötelezetten, állhatatosan folytatja érdek­érvényesítő tevékenységét – állapították meg a KMKSZ XXIX. közgyűlésének küldöttei múlt szombaton Beregszászban.

Rendkívül nehéz évet tudhat maga mögött a KMKSZ, kezdte beszámolóját Brenzovics László parlamenti képviselő, a Szövetség elnöke, hozzátéve, köszönet illeti a szervezet tagságát és tisztségviselőit a kialakult helyzetben tanúsított bátor és megfontolt viselkedésükért.

Ukrajnában negyedik éve folyik a háború, hangsúlyozta az elnök, ezért mind az ország, mind a kárpátaljai magyarság számára az volna a legfontosabb, hogy helyreálljon a béke. A békefolyamat azonban rendkívül lassan halad, s bár csökkent a harcok intenzitása, sajnálatos módon az elmúlt időszakban nagyon sokan váltak érdekeltté a konfliktus fenntartásában – fogalmazott a szónok, utalva rá, hogy a politika folyamatosan a háborús körülményekre hivatkozva tereli el a figyelmet az országban uralkodó gazdasági és szociális válságról.

A magyarságot az elmúlt időszakban rendkívül súlyosan érintette a 2014-es események után beindult ukránosítási politika, amely egyfajta bújtatott alkotmánymódosítás formájában zajlik: sorozatban fogadtak, fogadnak el és terveznek elfogadni olyan törvényeket, amelyek csonkítják a nemzeti kisebbségek jogait, és amelyek ellentétesek a hatályos alkotmánnyal – hangsúlyozta Brenzovics László. Ukrajna ezekkel a törvényekkel sérti a szomszédos országokkal – köztük Magyarországgal – megkötött alapszerződéseket, illetve sérti azokat a nemzetközi megállapodásokat is, amelyekhez önként csatlakozott, mutatott rá a KMKSZ elnöke. Sajnálatos, hogy a világ ezt engedni, mert akkor bárki megteheti, hogy nem tartja be a nemzetközi szerződéseket, s ezáltal az egész európai kisebbségvédelmi rendszer betarthatatlanná válik – tette hozzá.

A kárpátaljai magyarság Ukrajna legszervezettebb nemzetiségi kisebbsége, ami akkor is megmutatkozott, amikor a KMKSZ küzdelmet indított az ukránosító törekvések ellen, hangzott el. Példaként a Szövetség elnöke emlékeztetett, hogy egy évvel korábban 65 ezer aláírást sikerült összegyűjteni a magyarság jogait korlátozó intézkedések elleni tiltakozásul. A KMKSZ ezen túl számos beadványt, szakértői anyagot nyújtott be az ukrán kormányzathoz és a parlamenthez a magyarságot ért jogsérelmek kapcsán, ám azok süket fülekre találtak. Szerencsére Magyarország segítségével sikerült a kérdést nemzetközi szintre emelni, s az Európa Tanács több, számunkra kedvező nyilatkozatot fogadott el a kérdéssel kapcsolatban, tudhattuk meg a beszámolóból. Brenzovics László ugyanakkor jelezte, európai politikusok többször kérték a magyarok megértését arra hivatkozva, hogy Ukrajna háborúban áll. „Mi értjük és respektáljuk, hogy Ukrajna háborúban áll, azonban úgy véljük, hogy Ukrajnában megteremteni a békét és a stabilitást a nemzetiségi kérdés megfelelő kezelése nélkül lehetetlen, amint a Donbász reintegrációja is lehetetlen enélkül” – hangsúlyozta a KMKSZ elnöke.

Brenzovics László rámutatott, 2014 óta szervezett, egyre erősödő magyarellenes kampány folyik Ukrajnában. Emlékeztetett, a legutóbbi parlamenti választások alkalmával a hatályos jogszabályi előírások ellenére nem hozták létre a magyar többségű választókerületet Kárpátalján, ezzel szemben két részre vágták és különböző választókerületekhez csatolták a magyar többségű Beregszászi járást, hogy a magyarságnak ne lehessen egyéni választókerületből megválasztott parlamenti képviselője. A magyarellenes kampánynak lettek a következményei a KMKSZ ungvári székháza elleni támadások is – vélte a Szövetség elnöke.

Összegezve az elmúlt időszak eseményeit, Brenzovics László köszönetet mondott a kárpátaljai magyarságnak, amiért a történtek ellenére nem esett pánikba, hanem folytatja a munkát, továbbra is bátran kiáll érdekeiért. A KMKSZ elnöke egyben háláját fejezte ki a Magyar Kormánynak és az Országgyűlésnek a kárpátaljai magyarságnak nyújtott rendkívüli politikai és anyagi támogatásért.

Azzal, hogy e nehéz időkben is megtartja közgyűlését, a KMKSZ ismételten bizonyítja, hogy a kárpátaljai magyarság legfontosabb szervezete, hangsúlyozta Brenzovics László. Biztosította hallgatóságát, hogy a Szövetség továbbra is mindent meg kíván tenni jogaink védelmében, hogy a kárpátaljai magyarság megmaradhasson közösségként, s fejlődni tudjon.

A közgyűlést köszöntötték a magyar kormány, az anyaország és a Kárpát-medencei magyarság pártjainak, társadalmi szervezeteinek küldöttei.

Szili Katalin miniszterelnöki megbízott beszédében emlékeztetett, hogy az elmúlt egy esztendőben Ukrajna európai integrációs sikerei helyett visszalépésről, jogfosztásról lehetett beszámolni az oktatás, az anyanyelvhasználat terén. Az ukrajnai nemzeti kisebbségekre utalva rámutatott, az Európai Unió ezúttal nem állt ki, mint szokott, azon közösségek mellett, amelyek szeretnék megőrizni identitásukat.

A miniszterelnöki megbízott szerint ugyanakkor az elmúlt esztendő bebizonyította azt is, hogy a magyarság szükség esetén össze tud fogni, akár egy nagy család, amikor sérelem éri valamelyik családtagot, hogy nemzetként tud cselekedni az alapvető kérdésekben. Nem mondunk le a magyar közösségeink és a magyar nemzet egésze által elért jogokról, nem hagyjuk közösségeinket, egyetlen Kárpátalján élő magyart sem, aki szeretne továbbra is itt élni – jelezte Szili Katalin a magyar kormány támogatására utalva.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes levélben köszöntötte a közgyűlés résztvevőit. Üzenetében úgy fogalmazott, ennek a közösségnek olyan időket kell ismét megélnie, amelyekről úgy gondoltuk, soha nem térhetnek vissza. A kárpátaljai magyarok anyanyelvük, kultúrájuk iránti elkötelezettsége ma minden magyar előtt példaértékű – mutatott rá a nemzetpolitikáért felelős kormányfő-helyettes, arra kérve a közösséget, hogy tartsa meg bizakodó lelkületét a jövőben is.

Semjén Zsolt köszönetet mondott a Szövetség tagjainak a bátor kiállásért, a felelősségvállalásért és a szülőföld iránti elkötelezettségért. „Köszönjük a KMKSZ-nek, hogy kovászává tudott lenni a kárpátaljai magyarságot képviselő szervezetek szé­les körű összefogásának” – írta a miniszterelnök-helyettes.

A kárpátaljai magyarság az elmúlt évek nehézségei között ugyanakkor azt is megtapasztalhatta, hogy van hátországa. „Támogatjuk a kárpátaljai magyarokat törekvéseik megvalósításában, identitásuk megőrzésében. Ott voltunk és ott leszünk minden alkalommal, amikor jogaikért, magyarságukért harcolnak, amikor megfélemlítéssel kell szembenézniük. Számíthatnak ránk, nem hagyjuk magára a közösséget és őrállóit” – fogalmazott Semjén Zsolt, hozzátéve, elvárják az ukrán államtól, hogy biztosítsa a kárpátaljai magyarság alapvető jogait.

A vitához hozzászólva Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács oktatási bizottságának vezetője arról beszélt, megtapasztalhattuk, hogy a március 15-én Ungváron fasiszta és ukrán jelképekkel felvonuló álarcos fiatalok sem itthon, sem külföldön „nem verték ki a biztosítékot”. De egyben azt is megtapasztalhattuk, hogy csak magyar testvéreinkre támaszkodhatunk határon belül és határon túl egyaránt – tette hozzá.

A KMPSZ elnöke köszönetet mondott „magyar testvéreinknek, akik mellénk álltak”. Úgy vélte, köszönet illeti a kárpátaljai magyarságot is: a szülőket, akik tavaly az új oktatási törvény dacára a korábbiaknál nagyobb számban adták magyar iskolába gyermekeiket, a pedagógusokat, sőt még az iskolaigazgatókat is, akik megértették, mennyire fájdalmas lehet, amit el akarnak venni tőlünk. „Arra kérem önöket, maradjon meg ez a szolidaritás a jövőben is, mert másképp nem tudunk eredményt elérni” – fordult hallgatóságához a szónok.

Barta József, a KMKSZ és a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke hozzászólásában megállapította: Kárpátalján ma stabilitás és béke van. A megyei tanácsban a többség továbbra is szolidáris a magyarsággal, nem radikalizálódott, elítélte a magyarellenes kirohanásokat, a KMKSZ székháza elleni támadásokat – mutatott rá. A megyei önkormányzatban a koalíciót főként az érdek tartja össze, ám fennmaradása rendkívül fontos a magyarság számára, mivel jelenleg ez a társadalmi stabilitás egyik záloga a régióban – tette hozzá. A politikus egyben méltatta Hennagyij Moszkal kormányzó kiállását a kisebbségek védelmében.

Továbbra is egységes a megyei tanács KMKSZ-frakciója, amely öt KMKSZ-es és három UMDSZ-es képviselőből áll – jelezte Barta József. Nem csökkent a frakció súlya és befolyása a megyei önkormányzatban, illetve a döntéshozatalban. A magyarság nélkül továbbra sincs többség a testületben, szögezte le.

Barta József hangsúlyozta, a nehézségek ellenére soha nem volt olyan jó a kárpátaljai magyarság képviselete a helyi önkormányzatokban, a törvényhozásban és a nemzetközi porondon, mint jelenleg, a közösség változatlanul az összefogás útján halad. Mint fogalmazott, a megye lakosságának nyolcvan százaléka elismeréssel tekint az összetartó magyar közösségre, amely anyaországa támogatását élvezi. Bízzunk benne, hogy folytatódnak ezek a folyamatok, s bármennyire szeretnének is egyesek nemzetiségi ellentéteket szítani Kárpátalján, kudarcot vallanak, jelentette ki a KMKSZ alelnöke. „Van elég muníciónk ahhoz, hogy megfelelő kitartással, helytállással küzdelmünket sikerre vigyük” – zárta mondandóját Barta József.

Gulácsy Géza alelnök a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány elmúlt évi működéséről számolt be. Elhangzott egyebek mellett, hogy tavaly az Alapítvány tíz párhuzamosan működő pályázati rendszere összesen 42 336 különböző pályázatot fogadott be.

A határon túli magyarok, köztük a kárpátaljaiak történelmük egyik legnehezebb periódusát élik, állapította meg az alelnök. Ordas eszmék fenyegetik létében közösségünket, a veszély ugyanakkor összefogásra ösztönzi a magyarságot, mutatott rá Gulácsy Géza.

A közgyűlésen átadták a KMKSZ által alapított Fodó-díjakat és a Fodó-ösztöndíjat. Az évente odaítélt elismerésben idén dr. Katona Béla nagydobronyi orvos, Takács Mária bustyaházai óvodapedagógus és Szkoropádszky Péter palágykomoróci görögkatolikus lelkipásztor részesült. A Fodó-ösztöndíjat pedig Bence Norbert, az Ungvári Nemzeti Egyetem diákja.

A KMKSZ elnöksége megalapította a Hűség díjat. Az idén első alkalommal odaítélt díjjal azokat a KMKSZ-tagokat kívánják jutalmazni, akik több mint 20 évig voltak a Szövetség tisztségviselői és betöltötték a 65. életévüket. „Ők a kárpátaljai magyarság aranytartaléka, azok az emberek, akik a kezdetektől fogva hűen szolgálták a kárpátaljai magyarságot, a KMKSZ-t. Köszönet és hála illeti őket ezért” – jelentette ki Brenzovics László elnök. Az első alkalommal odaítélt elismerést Balogh Zoltán (Badaló), Bíró Irma (Fertősalmás), Buzási István (Nagyborzsova), Czapp József (Csetfalva), Csetneki Katalin (Gyula), Gajdos Olga (Munkács), Geleti Ilona (Csoma), Gerendely Béla (Tiszakeresztúr), Horkay Mária (Szernye), Horkay Sámuel (Beregszász), Illés Éva (Nagybocskó), Kócsi Ernő (Tekeháza), Krüzsely Tibor (Visk), Milován Jolán (Nagyszőlős), Milován Sándor (Nagyszőlős), Szántó Edit (Bátyú), Szerbák Lenke (Csepe), Sari József (Técső) és Sóbányi Imre (Aknaszlatina) vehette át.

A közgyűlés nyilatkozat elfogadásával zárult.

ntk