Májusra felújítják a Kijev–Csap országút hegyvidéki szakaszát

2018. április 12., 13:18, 900. szám

A Kijev–Csap országút Kárpátokon átvezető szakaszának javítása május elejére befejeződik – biztosított Volodimir Omeljan infrastrukturális miniszter, akit a mukachevo.net idéz.

A tárcavezető hozzátette: még ez év végéig el kell kezdődnie a teljes főútvonal nagyszabású rekonstrukciójának, ami 2-3 évet vesz majd igénybe. Omeljan arról biztosított, hogy öt év stabil finanszírozás mellett Ukrajna jobb utakkal fog rendelkezni, mint Lengyelország az Európai Unióba történt belépése előtt.

Ezután el kell kezdeni pénzügyi eszközöket keresni az autópályák megépítéséhez, ám ez drága mulatság az állam és a befektetők számára egyaránt – idézi a Sziriusz Televízió a tárcavezetőt, aki 10 millió euróra becsülte egy kilométernyi autópálya megépítésének költségét.

Volodimir Omeljan emlékeztetett, hogy az elmúlt két év során Ukrajnában 3000 kilométernyi utat javítottak ki, idén pedig több mint 4000 km-nyi közút felújítását tervezik.

(mukachevo.net/Kárpátalja)