Dinamo-siker az ukrán derbin

Labdarúgás

2018. április 18., 08:53, 900. szám

Öt fordulóval a bajnokság vége előtt váratlanul újra nyíltabb lett a bajnoki címért zajló küzdelem az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, amihez persze kellett az idei sorozatban végig az üldöző szerepkörében menetelő Dinamo Kijev sikere a listavezető, és korábban már 13 pontos előnyben is lévő Sahtar Donyeckkel szemben.

Az ukrán el Classicót Harkivban rendezték meg a 27. fordulóban a Sahtar pályaválasztása mellett, és bár a 90 perc során inkább az esélyesebbnek tartott donyeckieknek volt több helyzetük, egy szerencsés góllal mégis a fővárosiak szerezték meg a három pontot.

A sok szurkolót, 27 ezer nézőt vonzó találkozó egyetlen találatát Volodimir Sepelev szerezte a 32. percben, és bár a második játékrészben a donyeckieknek többször volt esélyük az egyenlítésre, Alekszandr Hackevics csapatának–amelyből sérülés miatt Kádár Tamás most is hiányzott–sikerült megőriznie a végső győzelmet.

A bronzéremért és az Európa-ligában főtáblát jelentő 3. helyért folyó párharcban nagy lépést tett a Vorszkla Poltava, amely a Zorja Luhanszk vendégeként tudott nyerni nagy fölénnyel, és legnagyobb riválisával szemben immáron 7 pontra növelte előnyét.

Eredmények: Sahtar Do­nyeck–Di­na­mo Kijev 0-1, Zorja Lu­hanszk–Vorszk­la Pol­ta­va 0-3, FK Ma­riu­pol–Ve­resz Rov­no 2-0, Olim­pik Do­nyeck–FK Olekszand­ri­ja 0-0, Zir­ka Kro­piv­nic­kij–Csorno­mo­rec Odessza 2-1, Sztal Ka­mensz­ko­je–Kár­pá­ti Lviv 0-1.

A bajnoki tabellát 63 ponttal vezető Sahtar mögé 60 pontra zárkózott fel a Dinamo Kijev, míg a 3. helyet 44 ponttal elfoglaló Vorszkla Poltava 7 ponttal előzi meg a 4. helyen álló Zorját.

(tamási)