Kötelező-e a lakcímbejelentés a gyerek beíratásához az iskolába?

2018. április 21., 12:43, 900. szám

„A cég, amelynek dolgozom, lakást bérelt nekem és a családomnak az új munkahelyem közelében. A bérlésről igazolást kaptam, amelyben a nevem és a lakcímem mellett még a tisztségemet is feltüntették. Mivel úgy éreztük, eljött az ideje, fogtuk ezt az igazolást, meg a fiam születési bizonyítványát, felkerestük a körzetünket kiszolgáló iskolát, és kérvényeztük a gyerek felvételét az első osztályba. Kérelmünket, sajnos elutasították. Közölték velünk, az a probléma, hogy nem vagyunk bejelentkezve az itteni lakcímünkre. Mit tegyünk?”

Az általános középfokú oktatásról törvény 18. cikkelye értelmében a helyi végrehajtó hatóságok vagy önkormányzati szervek hozzárendelnek az iskolákhoz bizonyos ellátási területeket, s az oktatási intézmények a tanév kezdetéig nyilvántartást vezetnek az adott körzetben lakó tanköteles korú gyerekekről.

A gyerekeket az iskolába az igazgató rendelete alapján veszik fel. Az igazgató a felvételről a szülők kérvénye, a gyerek születési bizonyítványának másolata és a megállapított formájú egészségügyi igazolás birtokában határoz.

A gyerekek felvételének, kizárásának és átirányításának rendjét az általános középfokú oktatást végző állami és önkormányzati fenntartású oktatási intézményekben az állami oktatáspolitika alakításáért és megvalósításáért felelős központi végrehajtó szerv hagyja jóvá. A líceumokba, magán és szakosított oktatási intézményekbe engedélyezett a versenyeztetés alapján történő felvétel. Más általános középfokú oktatási intézménybe a versenyeztetés alapján történő felvétel csak abban az esetben engedélyezett, ha a beérkezett beiratkozási kérvények száma meghaladja az adott iskola befogadóképességét.

Az alsó tagozatos képzésre való beiratkozásnál azok a gyerekek részesülnek előnyben, akik az adott iskola által ellátott területen laknak. A vonatkozó kormányrendelet (Наказ МОН України від 07.04.2005 № 204 «Про прийом дітей до 1 класу загальноосвітніх навчальних закладів») egyértelműen úgy fogalmaz, hogy a gyerekek felvétele az általános középfokú oktatási intézmények első osztályaiba (a szakosított intézmények kivételével) versenyeztetés (felvételi) nélkül történik, rendszerint az ellátási körzetnek megfelelően (lásd a rendelet 2. pontját!).

Tekintettel a fentiekre megállapíthatjuk, hogy a normatív dokumentumok nem kötik kifejezetten lakcímbejelentéshez az iskoláskorú gyermek beíratását az 1. osztályba. Ha viszont gyermekük felvételét azért utasították el, mert az adott iskola megtelt, nem tud fogadni több gyermeket, célszerű elintézni a lakcímbejelentést (ami hivatalos lakásbérlés esetén nem több formaságnál).

Ilyenkor a szülőktől beérkezett kérvények számának függvényében az illetékes települési vagy járási oktatási hatóságnak meg kell fontolnia, hogy újabb osztályt nyisson az adott oktatási intézményben, esetleg egy olyan közeli iskolába irányítsa át az első osztályba jelentkező gyereket, ahol fogadni tudják őt. Az adott iskolába történő felvételnél mindenképpen azok a gyerekek lesznek előnyben, akik lakcímbejelentéssel rendelkeznek az oktatási intézmény ellátási körzetében.

Az iskola ugyancsak előnyben részesítheti beiratkozásnál azokat a gyerekeket, akiknek már a testvére vagy testvérei is az adott iskolába járnak. Szintén előnyben részesülnek az iskola pedagógusainak gyermekei. Azonos feltételek mellett a kérvények beérkezésének sorrendjében fogadják el a gyerekek jelentkezését.

Ha semmiképpen nem sikerül megegyezni az oktatási intézmény vezetőjével gyermekük felvételéről, keressék fel az illetékes városi vagy járási oktatási osztályt (főosztályt), s ha ez sem segít, fordulhatnak a bírósághoz.

hk