„Saját” egyház

2018. április 25., 09:45, 901. szám

Az elmúlt hét vezető témája némileg váratlanul az „egyházkérdés” lett. Szinte a semmiből merült fel a lehetőség, hogy már a közeljövőben elismert ortodox egyháza legyen Ukrajnának.

Kevesen tudják, hogy bár a kormány által preferált és támogatott ortodox egyház az Ukrán Pravoszláv Egyház (kijevi patriarchátus), azt jelenleg sem a moszkvai patriarchátusnak alárendelt Ukrán Pravoszláv Egyház, sem az ortodoxia fejének számító konstantinápolyi pátriárka nem ismeri el. Az ország vezetői a Szovjetunió felbomlása óta időről időre kezdeményezték Moszkvában és Konstantinápolyban (azaz a mai Isztambulban) az önálló (autokefál) ukrán pravoszláv egyház elismerését, ám mindhiába.

Múlt kedden azután Petro Porosenko elnök sürgősen összehívta a parlamenti frakciók vezetőit, s bejelentette, hogy Ukrajna minden korábbinál közelebb áll az autokefál egyház létrehozásához. Elmondása szerint nemrég járt Isztambulban, ahol megbeszélést folytatott az ortodoxia vezetőivel – Bartolomaiosz pátriárkával és a Szinódus tagjaival. Utalt arra, hogy Isztambulban készek hozzájárulni az autokefál ukrán egyház létrehozásához, s várják az ukrajnai egyházi vezetők és az államfő ez irányú hivatalos megkeresését. Porosenko hozzátette, a Moszkvától független két ukrán pravoszláv egyház – az Ukrán Pravoszláv Egyház (kijevi patriarchátus) és az Ukrán Autokefál Pravoszláv Egyház – vezetői már hozzájárultak a kezdeményezéshez. Az államfő igen optimista volt, szerinte az ukránoknak akár már nyárra, a Kijevi Rusz megkeresztelésének évfordulójára meglehet a „saját” elismert pravoszláv egyházuk.

Petro Porosenko arra kérte a parlamenti pártokat, hogy támogassák a kezdeményezést, amit a törvényhozás múlt csütörtökön meg is tett. Igaz, a történelminek szánt aktus nem sikerült tökéletesre. Az indítványt 268 képviselő támogatta a 450 fős testületben, vagyis ezúttal összejött a többség, ám a Vidrodzsennya és az Opozicijnij Blok frakcióihoz tartozó képviselők ellene szavaztak. Más szóval, e tekintetben sem sikerült nemzeti egységet produkálni.

Talán mondani sem kell, hogy a kezdeményezést a moszkvai patriarchátus fennhatósága alá tartozó Ukrán Pravoszláv Egyház sem támogatja. Szerintük az akció kudarcra van ítélve, és Porosenko csak azért vette elő most az egyház kérdését, hogy újabb öt évre elnökké válasszák.

El kell ismerni, hogy ez a lehetőség számos elemző fejében megfordult, még azok körében is, akik egyébként szeretnek egyenlőségjelet tenni a hazafiság és a jelenlegi kormányzat cselekedetei közé. Sokakban felmerült az is, miként egyeztethető össze ezzel az elnöki kezdeményezéssel az Alkotmány betűje, amely egyértelműen kimondja az állam és az egyház szétválasztását. Még azok is fokozott óvatosságra intettek, akik egyébként úgy tekintik a kezdeményezést, mint Ukrajna Moszkvától való függetlenedésének soros állomását. Senki sem szeretné ugyanis, hogy a kelet-ukrajnai, katonák által vívott háború mellett egy vallási háború is megossza az országot.

Másfelől akadnak, akik alig leplezett irigységgel emlegetik Porosenko szerencséjét, aki egy olyan kedvező történelmi pillanatban lehet elnök, amikor a nemzetközi erőviszonyok – mindenekelőtt Oroszország és az Egyesült Államok szembenállása – lehetővé teszik, hogy Ukrajnának, pontosabban az ukrán pravoszláv egyháznak majdhogynem az ölébe hullhat az autokefália. Ha pedig megtörténik, amit még egy évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek gondolt mindenki, senkit nem fog érdekelni, hogy miként sikerült elérni az ukrán egyház elismertetését, valószínűleg csak az marad meg a szavazóurnához járuló sok polgár emlékezetében, hogy a hivatalban lévő elnök nevéhez fűződik ez a történelmi siker.

Ezek után már csak azért kell imádkozniuk a pravoszláv híveknek, hogy a kijevi és a moszkvai fennhatóság alá tartozó egyházak közötti szembenállás ne fokozódjék tovább az ukrán egyház önállósodása miatt.

zzz