Reményik Sándor: Egy rügy a naphoz

2018. május 2., 09:47, 902. szám

Örök fény, mit akarsz velem?

Mondd, mért csaltál elő

A fénynemjárta jótékony homályból?

Aranyfogóval mért kényszerítettél

Elhagyni bűvös rejtekhelyemet?

Mit akarsz velem, örök napmeleg?

Öntudatlanság alvó éjjeléből

Felsajgó öntudatra

Riasztón mért vertél fel engemet?

Azt akarod, hogy levél legyek,

S reményzöld ruhám' átüsse a jég,

Ha forró május tikkadt alkonyán

Hirtelen, tompán megdördül az ég?

Azt akarod, hogy levél legyek,

És nyári napok gyötrelmes során

Megbarnítson majd perzselő heved,

S hazámtól, fámtól eltépjen az ősz?

Mit akarsz velem, örök napmeleg?

 

Vagy talán abban nyugodjunk mi meg,

Mi hervadásra ítélt levelek,

Hogy forró, gyilkos órán árnyat adtunk

Valakinek, ki megpihent alattunk?

 

 

Ha Reményik Sándor, akkor két mű: a Templom és iskola, vagy az Eredj, ha tudsz – vallja sok versszerető olvasó. És nem mondhatjuk, hogy nincsen igazuk. Hisz e két vers mindig, tehát újraolvasva is tartogat számunkra örömöt. Szépségérzetünket újra s újra fölébreszti.

De nemigen marad el ilyen tekintetben az Egy rügy a naphoz című költemény sem, jóllehet nem foglal magába magyarság- és hazaszeretetet, megfejtést igénylő bonyodalmat, tisztázatlan utalást vagy rejtélyt. Nincs benne semmi különös.

Ám ez a költemény is méltó szerzőjének valamennyi művéhez. Letisztult nyelvezet és áttetsző gondolat jellemzi, illetve olyan, jó értelemben vett egyszerűség, amely korántsem jelent primitívséget vagy együgyűséget. Ez a letisztult egyszerűség épp az eredetiséget szolgálja. A vers az „örök fényhez” szóló „levél” gondolatait foglalja össze, miközben sorról sorra haladva érezzük, hogy többről, ennél sokkal többről szól. A vers végére érve tisztán látható a mély filozófiai tartalom, az élet értelmének keresése, aminél pedig izgalmasabb, fontosabb érdeklődés nem is létezik talán…

Penckófer János