A magyar állam segítségével nőgyógyászati klinika nyílt Ungváron

2018. május 3., 16:51

Május 2-án Ungváron, a Zsatkovics utca 70. sz. alatt megnyitotta kapuit a Juno Nőgyógyászati Klinika – olvashatjuk a goloskarpat.info hírportálon.

Az ünnepélyes megnyitón Hascsa Ivan igazgató köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy a páciensek nőgyógyászati, neurológiai, neonatológiai, dietetikai, onkológiai vizsgálatra is beiratkozhatnak majd. A jövőben még több specialistát kívánnak alkalmazni. Az intézményben a felsoroltakon  kívül ultrahangvizsgálatra, szívfelvétel-készítésre is lehetőség lesz, valamint laboratórium is fog működni. Hascsa professzor szavai szerint a klinika megnyitásáig hosszú út vezetett, mely idő alatt többen is segédkezet nyújtottak nekik. Köszönetét fejezte ki Buhajla József ungvári magyar főkonzulnak, Loppert Balázs konzulnak, az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Központ munkatársainak, családjának és barátainak a rengeteg támogatásért. Külön köszönetet mondott Bocskor Zitának áldozatos munkájáért, mellyel nagyban hozzájárult az intézmény megnyitásához.

Buhajla József főkonzul úr beszédében kiemelte, hogy szívesen vesz részt ezen az eseményen, hiszen öröm azt látni, hogy Kárpátalja fejlődik, s a magyar állam által kiutalt támogatások jó helyre kerülnek.

(goloskarpat.info/VV)