Megkezdődött az iskolai beiratkozás

2018. május 3., 10:31

Ukrajnában megkezdődött a szeptember 1-jétől első osztályba induló gyerekek iskolai beiratkozása, amely idén az eddigiektől eltérő szabályok alapján történik – jelentette az UNIAN hírügynökség.

A gyerekeket mostantól alapvetően a lakhelybejelentésük alapján veszik fel az adott körzetet ellátó állami vagy önkormányzati fenntartású iskolába, és nem elbeszélgetés vagy tesztelés alapján, mint korábban. Ugyancsak előnyt élveznek beiratkozásnál azok a gyerekek, akiknek a testvére már az adott iskolában tanul, továbbá az oktatási intézmény dolgozóinak gyermekei.

A beiratkozás május 31-ig tart. Amennyiben az iskolában maradnak betöltetlen helyek, június 1-jétől azok a jelentkezők is felvételt nyerhetnek az oktatási intézménybe, akik nem az iskola ellátási körzetének területén laknak.

Az UNIAN kisfilmjéből kitűnik, a szülőknek a beiratkozáshoz nem kell magukkal vinniük a gyermeküket az iskolába, elég, ha a felvételi kérvény mellett bemutatják a gyerek születési bizonyítványát, egyikük személyi igazolványát, és a lakhely-bejelentési igazolást.

Korábban Berki Marianna jogász lapunknak elmondta, alsó tagozatos képzésre a gyerekeket az igazgató rendelete alapján veszik fel az iskolába. Az igazgató a felvételről a szülők kérvénye, a gyerek születési bizonyítványának másolata és a megállapított formájú egészségügyi igazolás alapján határoz.

A szülőknek az osvita.ua portál szerint is igazolást kell benyújtaniuk az iskolai felvételhez arról, hogy a gyermek átesett orvosi vizsgálaton (форма № 086-1/о, »Довідка учня загальноосвітнього навчального закладу про результати обов'язкового медичного профілактичного огляду«).

A líceumokba, magán és szakosított oktatási intézményekbe továbbra is engedélyezett a versenyeztetés alapján történő felvétel.

(unian.ua/osvita.ua/Kárpátalja)