Öt iskola kapott számítástechnikai eszközöket

Seszták Oszkár és Brenzovics László adta át az adományt

2018. május 3., 19:09 , 903. szám

A magyarországi Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság lecserélte átlagosan öt évvel ezelőtt beszerzett informatikai eszközeit, amelyeket kárpátaljai magyar iskoláknak ajánlott fel. Bodnár Gáspár, az említett vízügyi igazgatóság igazgatója megkereste Seszták Oszkárt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat elnökét, hogy segítsen az eszközök célba juttatásában. Végül Brenzovics Lászlótól, a KMKSZ elnökétől és Nagy Bélától, a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) főgondnokától május harmadikán öt kárpátaljai iskola képviselői vehették át a 36 számítógépből, valamint monitorokból, a hozzájuk szükséges eszközökből és három nagy teljesítményű fénymásolóból álló adományt.

Az átadóünnepségre a Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Központjában került sor, ahol Brenzovics László, a KMKSZ elnöke megköszönte a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnak a nemes adományt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzatnak pedig a közreműködést, valamint a KRE Diakóniai Központjának azt, hogy segítette az eszközöknek az országba történő juttatását. Az elnök kijelentette, hogy a ma is korszerűnek számító eszközök egészen biztosan szolgálni fogják a diákok hatékonyabb tanulását és a tanárok színvonalasabb munkáját.

A szomszédos magyarországi megye vezetője, Seszták Oszkár elmondta, hogy Bodnár Gáspár igazgató kereste meg azzal, hogy az egész vízügy szervezeti rendszerét érintően történt egy eszközcsere, és az oktatásban még mindig jól használható néhány éves számítógépeket, síkmonitorokat és fénymásolókat tudnának felajánlani kárpátaljai magyar iskolák számára, amelyek remélhetőleg még több évig jó szolgálatot tesznek majd az oktatási intézményekben, így a gyerekek és a tanári közösségek javára válnak. A megyei vezető köszönetet mondott a vízügyi igazgatóság szakembereinek is, akik átvizsgálták, átszállították a határon az eszközöket, sőt segítettek azokat az iskolák képviselőinek járműveibe is bepakolni. A vízügyi igazgatóság egyik szakembere részletesen tájékoztatta az iskolák képviselőit a technikai eszközök használatával kapcsolatban, s közölte, hogy mind üzemképes. Higiéniai okokból a billentyűzeteket és az egereket újakra cserélték. A számítógépek általános irodai felhasználói munkára alkalmas eszközök, amelyek az oktatásban még több évig használhatóak.

Nagy Béla főgondnok, a KRE Diakóniai Központ igazgatója elmondta, hogy a mostani adományból a Kaszonyi Középiskolába nyolc komplett számítógép kerül, hét-hét számítógépet és egy fénymásolót kapott a Salánki Középiskola, a Tiszaágteleki Általános Iskola és a Derceni Középiskola. Szintén hét számítógépet vehettek át a Técsői Hollósy Simon Középiskola képviselői.

Az átadóünnepségen mind az öt említett iskola munkatársai jelen voltak, akik nagy örömmel fogadták a még mindig korszerűnek számító eszközöket.

Badó Zsolt