I. kárpátaljai hon- és népismereti csapatverseny

„Nemcsak nyelvében él a nemzet, hanem hagyományaiban is”

2018. május 11., 12:05 , 904. szám

A Nagyberegi Középiskola adott otthont a május 9-én megrendezett I. kárpátaljai hon- és népismereti csapatverseny döntőjének, amely hat csoport részvételével zajlott le sikeresen: jelen voltak az Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskolát, a Nagydobronyi Református Líceumot, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumot, a Gáti Kovács Vilmos Középiskolát, a Jánosi Középiskolát, valamint a Nagyberegi Középiskolát képviselő csoportok.

A döntőt Kovács Katalin, a Nagyberegi Középiskola igazgatóhelyettese nyitotta meg, akinek köszöntő szavai után Gabóda Béla (projektfelelős), a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Tagozatának vezetője szólt a jelenlévőkhöz, s elmondta, hogy bár a nevéből adódóan az idei az első hon- és népismereti csapatverseny Kárpátalján, azonban 1986–87-ben már szerveztek ehhez hasonló vetélkedőt –, igaz akkor csak a beregszászi járási iskolák csapatainak részvételével. 1986-ban Bótrágyon, míg 1987-ben Dédában került sor a megmérettetésre. A rendszerváltást követően nem rendezték meg a csapatversenyeket, de most, harminc év elteltével a szervezők szeretnék folytatni azt, ami korábban sajnálatos módon abbamaradt. A 2018-as versenyre összesen 14 csapat nevezett be, akik közül az említett hat csapat jutott tovább a döntőbe.

A hat döntős csapat egymás után, felváltva mutatta be a versenyre elkészített feladatokat. Minden csapatnak előzőleg készítenie kellett egy környezetüket bemutató kisfilmet A forrás, ahonnan erőt meríthetek – bemutatom szülőföldemet címmel. A második feladat egy élő interjú elkészítése volt Életünk a hivatásunk címmel, amelyben szülőfalujuk vagy szülővárosuk egy olyan ismert személyét kérdezték, aki megítélésük alapján sokat tett a kárpátaljai magyar kultúra, a művészet, a népművészet és hagyományok megőrzése és megmaradása érdekében. A Dayka Gábor Középiskola csapata Marcsák Gergely irodalomtörténésszel, költővel készített interjút, míg a Nagydobronyi Református Líceum csapata Kupás Gizella népművésszel, a Bethlen Gábor Gimnázium csapata Kovács Sándorral, a BorzsaVári népi zenekar tagjával. A Gáti Középiskola csapata Román Erika iskolaigazgatót, a Jánosi Középiskola csapata Halavács Béla fafaragó mestert, a Nagyberegi Középiskola csapata pedig Prófusz Marianna népművészt kérdezte hivatásáról.

A csoportok harmadik feladatként egy kárpátaljai monda vagy legenda, népszokás, néphagyomány színpadra vitelét kapták, utolsó feladatuk pedig két poszter elkészítése volt: egyiken egy kárpátaljai magyar író munkásságát kellett bemutatniuk, a másikon pedig Kárpátalja legfontosabb történelmi sorsfordulóit.

A verseny bírálóbizottságának tagjai dr. Csatáry György, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője, Hutterer Éva, a II. RF KMF Pedagógia és Pszichológia Tanszékének tanára, Kész Barna, a II. RF KMF Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének tanára, néprajzkutató, Soós Katalin, a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének igazgatója és dr. Zékány Krisztina, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének vezetője voltak.

A feladatok bemutatása után a csoporttagok az iskola múzeumába tettek látogatást, miközben a zsűri meghozta döntését. Az eredmények ismertetése előtt hasznos tanácsokkal látták el a versenyzőket, elmondták észrevételeiket a bemutatott munkákat illetően. A bizottság értékelése alapján első helyezett az Ungvári 10. sz. Dayka Gábor Középiskola csapata (felkészítő tanáraik: Kovács Anna, Lator-Perduk Ilona, Povk Ilona), a második helyezett a Nagyberegi Középiskola csapata (f.t.: Kovács Mónika, Vass Irén), a harmadik helyezett a Nagydobronyi Református Líceum csapata (f.t.: Badó Margit), a negyedik a Gáti Kovács Vilmos Középiskola csapata (f.t.: Bakos Erika), az ötödik a Jánosi Középiskola csapata (f.t.: Snicer-Pobránszky Gabriella), a hatodik helyezett a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium csapata (f.t.: Turi László) lett. A részt vevő csapatok könyvjutalomban részesültek és az eseményre készített szőttessel gazdagodtak. Az első helyezett csapat tagjai pedig egy őszi, az Európai Parlamentet bemutató kiránduláson vehetnek majd részt Brüsszelben vagy Strasbourgban Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti képviselő felajánlásának köszönhetően.

Az esemény a Márton Áron Szakkollégium – Eötvös Loránd Tudományegyetem közösségének támogatásával valósult meg.

Báder Alexandra